Gazdaság

„A ne bukjak a befektetésen életérzést is ki kell szolgálnunk”

Tar Gábor
Tar Gábor

újságíró. 2016. 02. 29. 10:56

  • Alapok Online néven online értékesítési felületet indítottak el február elején.
  • Januárban arculatváltás történt a cégnél, illetve elindult első tévés reklámkampányuk.
  • Legalább 1 millió forint körüli összeg esetén érdemes befektetési alapba fektetni minimum 3-5 éves időtávban.
  • A befektetési alapok piacának volumene az alacsony bankbetéti kamatok hatására az elmúlt 6-7 évben majdnem megduplázódott.
  • A társaság által kezelt vagyon összege ebben az időszakban több mint duplájára nőtt, jelenleg mintegy 530 milliárd forint.
  • Idén elnyerték az Euromoney nemzetközi pénzügyi magazin „A legjobb privát banki szolgáltató Magyarországon” díját.
  • Az idén elinduló prémium vagyonkezelési szolgáltatás esetében 15-20 millió forintnál húzhatják majd meg a legkisebb kezelt vagyon mértékét.
A Concorde ALAPKEZELŐ szemlélete nagyon jól alkalmazkodik az átlagos magyar befektetői habitushoz – véli a társaság vezérigazgatója. Bilibók Botonddal annak kapcsán beszélgettünk, hogy pár hete már online is elérhetők a cég befektetési alapjai. Az idei év másik újdonsága, hogy a privát vagyonkezelési szolgáltatásukat prémium szegmenssel egészítik ki.
Korábban a témában:

Igen mozgalmasan indult a Concorde ALAPKEZELŐ idei éve. Egyrészt megújult a társaság arculata, illetve elindult a cég első tévés reklámkampánya, másrészt januárban Alapok Online névvel online értékesítési felületet indítottak, ahol a cég alapjai mindenki számára közvetlenül megvásárolhatók. Kezdjük az online szolgáltatás beindításával, milyenek az első pár hét tapasztalatai, mekkora az érdeklődés?

Az online platformon való megjelenésünkkel arra reagálunk, hogy ma már szinte mindent áthat az új technológia. A mi szektorunkban, azaz a vagyonkezelés terén is elindult ez a folyamat, és nagy valószínűséggel jelentősen át fogja alakítani az iparágat a következő évtizedben. Ennek részeként nemcsak a piac régebbi szereplői változnak majd meg, hanem újak is megjelennek majd. Vélhetően lesznek olyan, ma még alig ismert új piaci szereplők, akik új, innovatív ötleteikkel erőteljesen hozzájárulnak az iparág átalakulásához.

Az online értékesítési felületünkkel kapcsolatban ma még nem lehet eredményekről beszélni, egy év múlva is nehéz lesz. A lényegi kérdés az, hogy ezzel az értékesítési móddal vélhetően minden szereplőnek foglalkoznia kell, aki versenyben szeretne maradni.

A tévés reklámkampánnyal alapvetően az online értékesítést kívánják népszerűsíteni?

Két dolog miatt vágtunk bele ebbe. Az egyik az, hogy ha már elkezdtük az online csatornánkat kiépíteni, amivel úgymond teljesen kitártuk az ajtót az érdeklődők előtt, akkor még jobban ismertté kell tennünk a céget. Azt látni kell ugyanis, hogy hiába vagyunk egy több mint húsz éve működő, a negyedik legnagyobb alapkezelő, még mindig nem ismernek elegen minket, ugyanis a magyar lakosság csak pár éve, amikor a banki betéti kamatok csökkenésnek indultak, kezdte felfedezni a befektetési alapokat.

A reklámkampány mögött másrészt az is áll, hogy a cég 1994-es létrejöttét követően 17 éven át a Concorde vállalatok egyikeként működött, majd 2011-ben a társaság menedzsmentje megvásárolta a cég feletti kontrollt (A társaság menedzsmentje 25-ről 50 százalék + 1 szavazatra emelte tulajdonrészét – a szerk.). Az idei évtől új arculattal jelentkezünk, erőteljesebben hangsúlyozva, hogy az alaptevékenységünk, a vagyon- és alapkezelés változatlan.

Mennyiben növekedhet meg a befektetési jegyeik tulajdonosainak száma az online értékesítés hatására?

Ezt nem tudjuk, ugyanis nem nagyon van erőteljes precedens, hiszen eddig lényegében alig-alig lehetett ezzel találkozni. Amit alapvetően tudunk, hogy az elmúlt években nagyon jelentős növekedést értünk el, mert igen jól teljesítettek az alapjaink, és a csökkenő hozamkörnyezetben keresetté váltak. Jelenleg a különböző forgalmazókon – bankokon, brókercégeken – keresztül több mint 250 milliárd forint értékű befektetési jegyünk van kinn a piacon a lakossági, prémium és privátbanki megtakarítóknál. Miután itt nem mi vagyunk az értékesítők, így a pontos számot nem tudjuk, de 30-40 ezer fő közé teszem azon ügyfelek számát, akik valamilyen formában Concorde alapokkal rendelkeznek.

Mi az a megtakarítási szint, amikor már érdemes az embernek azon elgondolkodnia, hogy befektetési alapba fektesse a pénzét?

Nem feltétlenül a rendelkezésre álló pénz nagyságától függ ez, bár mi azt mondjuk, hogy 1 millió forint körüli összeg esetén érdemes ezt megfontolni. Fontosabbnak tartjuk a befektetési időtáv kérdését. Nem szabad ugyanis rövid távon gondolkozni. Ha valaki tudja, hogy 3-5 évre nélkülözni tudja az adott összeget, akkor ajánlott a befektetési alapokba való befektetést is megfontolni.

Az átlag magyar befektető pénzpiaci, likviditási vagy rövid távú kötvényalapban tartotta/tartja a pénzét, amelyek valójában rövid távra szólnak. Amikor viszonylag magasak voltak a bankbetétek és a rövid távú állampapírok kamatai, akkor ez egy jó alternatívának számított. Az elmúlt évekhez képest mostanra abban változott meg jelentősen a helyzet, hogy ezek az eszközök már nem tudnak érdemi hozamot csinálni.

Ez a változás miként befolyásolta a Concorde ALAPKEZELŐ működését?

Valójában nyertesei vagyunk ennek a folyamatnak, mert mi az abszolút hozamú alapokra koncentrálunk, mi indítottuk el az első ilyen alapot itthon, és e téren piacvezetők vagyunk Magyarországon. Ezek az eszközök – a mi értelmezésünk szerint – egyértelműen azt célozzák, hogy a bankbetétekhez, rövid távú állampapírokhoz képest nyújtsanak többlethozamot. Szemléletünk nagyon jól alkalmazkodik az átlagos magyar befektetői habitushoz, amely azt igényli, hogy az alapok ne legyenek túl magas kockázatúak, az ingadozásuk ne legyen túl nagy. Az átlagos magyar kisbefektető, ha betett egymilliót, és azt látja, hogy már csak 900, majd 800 ezer van a számláján, akkor kiveszi a pénzét. Jobban szereti azt, ha kisebb ingadozások vannak, 1 millió 30 ezernél pedig az a jóleső érzése, hogy „na jó, nem buktam semmit”. Ezt a szubjektív érzést is ki kell szolgálnunk, de így egyértelmű, hogy a kisebb kockázatvállalás miatt az egymillióból később lesz 1,2 millió forint.

Összességében az a helyzet, hogy ha egy alapkezelő viszonylag nagy biztonsággal, kis ingadozás mellett tud többlethozamot hozni, akkor az egy nagy érték a hazai piacon, főként a mai kamat- és hozamkörnyezetben. Úgy tűnik, nekünk ez eddig sikerült. A befektetési alapok volumene az alacsony bankbetéti kamatok hatására az elmúlt 6-7 évben majdnem megduplázódott a teljes piacot tekintve, a mi esetünkben több mint megkétszereződött minden szegmensünkben, így jelenleg az általunk kezelt vagyon összesen mintegy 530 milliárd forintot tesz ki. Idén pedig elnyertük „A legjobb privát banki szolgáltató Magyarországon” díjat a Euromoney-tól azok után, hogy az utóbbi években sokszor kaptunk valamilyen elismerést a nemzetközi pénzügyi magazintól, míg hazai fórumokon többször választottak meg minket az év alapkezelőjének.

Az idei év abból a szempontból is hoz újdonságot a cég életében, hogy elindítják prémium vagyonkezelési szolgáltatásukat. Ez mennyiben különbözik majd a privát vagyonkezeléstől, hány milliós megtakarítással rendelkező ügyfelek számára kínálják fel ezt a szolgáltatást?

A privát vagyonkezelési szolgáltatásunk esetében 60 millió forintnál húztuk meg a belépési küszöböt, de az egy privát ügyfélre eső kezelt vagyon értéke ennél jóval magasabb, közel 250 millió forint. Az online forgalmazás elindításával valójában keletkezett egy űr a bármilyen ügyfél számára elérhető, de lényegében személytelen kiszolgálást nyújtó online platform és a nagyon személyes, jelenleg mintegy 550 ügyfelet kiszolgáló privát vagyonkezelési szolgáltatásunk között. Felmerült a kérdés, miért hagynánk elveszni a köztes szegmens nyújtotta lehetőségeket. A prémium vagyonkezelésnél azokat célozzuk meg, akiknek nincs 60 milliója befektetési célra, de mondjuk, rendelkeznek 20 millió körüli összeget meghaladó megtakarítással. Azt még nem döntöttük el, hogy a prémium vagyonkezelési szolgáltatásunknál pontosan hol húzzuk meg a belépési küszöböt, de ez valahol 15-20 millió körül lehet majd.

A cég pár éve úgy döntött, hogy kilép a nemzetközi piacra. Ennek legnagyobb eredményeként bekerült a világ legnagyobb szuverén alapja, a norvég nyugdíjalap vagyonkezelői közé. Vannak újabb, hasonlóan nagy szereplők a célkeresztjükben?

Tavaly januárban egy vegyesvállalatot hoztunk létre New Yorkban, ennek mérlegét egy év után még nem érdemes megvonni, de ez év végén már beszélhetünk erről. Ha a világ legversenyképesebb piacán is sikerülne komolyabb mandátumhoz jutni, akkor az nagy siker lenne a Concorde ALAPKEZELŐ számára. Tavaly például indultunk a második legnagyobb kanadai nyugdíjalap egyik tenderén, ahol az utolsó körig benn voltunk. Ezt biztatónak ítéltük meg annak ellenére, hogy nem jutottunk mandátumhoz. Van azonban az amerikai piacon is egy olyan szegmens, amely már számol a hozzánk hasonló méretű, nem kicsi, de nem is óriási, és nekik kicsit egzotikusabbnak tűnő alapkezelőkkel is.

NÉVJEGY

Közgazdászként és autógépészmérnökként diplomázott, 1996 óta a Concorde ALAPKEZELŐ munkatársa. 2006 óta a társaság vezérigazgatója.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. szeptember 15.
A Közép-európai Egyetem (CEU) új, energiahatékony, Budapest belvárosában lévő épülete 2016. szeptember 15-én, az ünnepélyes átadás napján.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.