Gazdaság

600 milliárd forintból vehettünk lakásokat tavaly

2015-ben a lakosság nagyjából 600 milliárd forintnyi (nagyjából 60 ezer lakásnyi) új megtakarítást képzett készpénzben – olvasható az FHB Lakásárindex elemzésében. A megtakarított készpénz jelentős részét képezhetik a külföldön dolgozók hazautalt jövedelmeiből képzett megtakarítások is, mely tétel az MNB adatai szerint 2015-ben elérheti a 900 milliárd forintot.

Az ingatlanpiac jó befektetési lehetőséget kínált, ennek hatására a lakáspiaci kereslet ugrásszerűen megnövekedett, ami egyes szegmensekben a lakóingatlanok vártnál nagyobb mértékű drágulásához vezetett.

Az alacsony kamatkörnyezet miatt akár a befektetési célok megvalósításához is hajlandóak a vásárlók hitelt felvenni. Tavaly jelentős bővülés látszott a kihelyezett lakáshitelek összegében, az év harmadik negyedévétől kezdődően az új hitelek összértéke rendre meghaladja a havi 30 milliárd forintot. 2016-ban további hitelezési bővülés várható, a jelenlegi szint még mindig messze alatta van a válság előtti volumeneknek.

Airbnb-láz

Szintén az árak növekedésének irányába hatott a rövid távú, szálláshely-típusú lakáskiadások felfutása. Míg három-négy évvel ezelőtt az Airbnb rendszerben alig 500 budapesti lakást kínáltak kiadásra, tavaly már meghaladta az ötezret a regisztrált lakások száma. A rövid távú lakáskiadások vonzották a befektetőket is, mert a kalkulációk szerint nagy kihasználtság esetén akár két számjegyű hozamok is elérhetőek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik