Gazdaság

Milliméterek miatt bírságolták meg 4 millióra a NAV-ot

Irodabuszokat akart magának a NAV, de összekaptak az ajánlattevők azon, mekkora monitorok mehetnek a buszon belülre. A NAV-nak nem sikerült elsimítani a vitát, sőt az adóhivatal járt pórul.

A Közbeszerzési Döntőbizottság 4 millió forintra bírságolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Hivatalát az irodabuszok beszerzésére kiírt nyílt közbeszerzés értékelésekor elkövetett jogsértés miatt – a határozat a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg. A Döntőbizottság megsemmisítette a NAV eljárást lezáró döntését is.

A kiszabott bírság a mai gyakorlat szerint nagynak számít. Az adóhatóság további 200 ezer forint igazgatási szolgáltatási díjat is köteles kifizetni. A jogorvoslati eljárás a Chris Columbus Kft., a DND Telecom Center Kft. valamint a Duna Autó Zrt. mint közös ajánlattevők kezdeményezésére indult.

Menő irodabuszok kellenek

A NAV tavaly nyáron kért közbeszerzési pályázaton ajánlatot 15 (mínusz 20 százalék) megkülönböztető jelzéssel és informatikai eszközökkel felszerelt irodabuszra, a felhívás 2015. július 24-én megjelent a Közbeszerzési Értesítőben. A felszereléshez notebook, multifunkciós eszköz, lapolvasó, monitor, fali rögzítő, router és switch tartozott. Az irodabusz informatikai felszerelésének tartalmaznia kellett 3 monitort, aminek Dell E2213H 21,5″ típusúnak, vagy azzal egyenértékűnek kellett lennie.

A NAV november 2-án felbontotta a beadványokat, és rögzítette, hogy ajánlat érkezett a Scorpio Kft.-től bruttó 235 485 000 forint ajánlati árral, a Tornádó International Kft.-től bruttó 264 985 215 forintos, valamint a közös ajánlattevőktől bruttó 226 272 960 forintos árral.

Ti másik monitort kerestek

A közös ajánlattevők egy másik monitort – a Dell E2216H típusút – szerepeltették az ajánlatukban. A monitor előre beállított megjelenítési területét 127 484,10 négyzetmilliméterben jelölték meg. Az ajánlatkérő ez év január 5-én megküldte az ajánlattevők részére az eljárás összegezését, ebben nyertesként a közös ajánlattevőket jelölte meg, a nyertest követő legkedvezőbb ajánlatot benyújtóként a Scorpio Kft.-t hirdette ki.

Ez ellen a Scorpio Kft. kért előzetes vitarendezést, arra hivatkozva, hogy a NAV 127 499,58 négyzetmilliméteres monitor felületet kért, ezzel szemben a nyertesek ajánlatában szereplő monitor csak 127 484,10 négyzetmilliméteres volt. A közös ajánlattevők azzal érveltek, hogy 15,5 négyzetmilliméteres különbség a coll-milliméter átszámításakor a kerekítésből adódott. Emiatt a NAV január 20-án módosította az összegezést és a Scorpio Kft.-t hirdette ki győztesnek.

A KBDB döntött

A közös ajánlattevők viszont ez ellen nyújtottak be előzetes vitarendezési kérelmet január 25-én, mivel szerintük a kért és az általuk megajánlott monitortípus látható felületének a mérete azonos. Miután a kérelem nem vezetett eredményre, a közös ajánlattevők a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordultak jogorvoslatért február 5-én.

A döntőbizottság megállapította, hogy az ajánlatkérő jogsértően jutott arra a következtetésre, hogy a méretről nem kell felvilágosítást kérnie a közös ajánlattevőktől. Megállapította továbbá, hogy a Dell E2213H 21.5″ valamint a Dell E2216H típusú monitorok előre beállított megjelenítési terület nagysága azonos.

A döntőbizottság a bírság összegének kiszabásakor tekintettel volt a beszerzés értékére, mérlegelte azt is, hogy a megállapított jogsértés reparálható, az eljárást lezáró döntés megsemmisítésével. Figyelemmel volt arra is, hogy az ajánlatkérő terhére az elmúlt három év alatt már több alkalommal állapított meg jogsértést – írja az MTI.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik