Gazdaság

Irán felé nyit a harkányi gyógyfürdő

24.hu
24.hu

2016. 02. 24. 13:43

Az Iránból Magyarországra irányuló gyógyturizmus fellendítését célzó megállapodást írt alá a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház a perzsa állam kereskedelmi központjával szerdán a baranyai fürdővárosban.

Péter Iván, a gyógyfürdőkórház igazgatója sajtótájékoztatón kifejtette, a megállapodás értelmében intézményük a Közel-Keleten is meg tudja ismertetni a harkányi gyógyvízen alapuló egyedülálló szolgáltatásait. Mint hozzátette, becslése szerint az év végéig két-háromszáz iráni turista érkezhet gyógyító intézményükbe. Shahrokh Mirza Hosseini, az Iráni Kereskedelmi Központ (Trade Center of Iran Central Eastern Europe Budapest – Hungary) régiós elnöke felidézte, a szerdán aláírt turisztikai megállapodás három hónapos intenzív munka eredménye, utalva arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tavaly decemberben látogatott az iráni fővárosba.

Szerinte a perzsa ország jelentős turisztikai intézménye látogat hamarosan Harkányba. Shahrokh Mirza Hosseini reményének adott hangot, hogy a megállapodás keretében nemzetközi tudományos programokat is szervezhetnek a bőrbetegségek gyógyításának tárgyában magyar orvosi egyetemek, illetve orvoskarok bevonásával.

Tiffán Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, elindult a harkányi gyógyfürdő fejlesztése, amelynek “gyógyvize páratlan Európában”. A képviselő arról is beszélt, hogy két ország együttműködésének alappillérét a vízgazdálkodás és a vízzel kapcsolatos technológiák kiépítése adják, ugyanakkor a mezőgazdaság is kínál együttműködési lehetőségeket. Tiffán szerint jelenleg több mint ezer iráni hallgató tanul a magyar felsőoktatási intézményekben, és négy-ötezer hallgató szerzett már diplomát Magyarországon.

Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat (BMÖ) közgyűlésének elnöke jelezte, hogy a harkányi gyógyfürdőkórház háromszáz fős dolgozói létszámával a megye egyik legjelentősebb foglalkoztatója, amely eredményesen gazdálkodik. Hozzátette, a BMÖ és a harkányi önkormányzat hamarosan együttműködési megállapodást ír alá arról, hogy a megye projektfejlesztésben, pályázatok megírásában segít a gyógyfürdőnek és a városnak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Debrecen, 2016. szeptember 4.
Panelház ablakai csillognak napfelkeltekor Debrecenben 2016. szeptember 4-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.