Gazdaság

Spanyolországban öt év alatt megháromszorozódott a korrupciós ügyek száma

Korrupcio(74dfa22f-891e-4329-a34e-24d93edb4a95)(210x140).jpg (Array)
Korrupcio(74dfa22f-891e-4329-a34e-24d93edb4a95)(210x140).jpg (Array)

Spanyolországban az elmúlt öt évben megháromszorozódott a korrupciós ügyek száma: míg 2010-ben a hatóságok 366 eljárást indítottak, addig tavaly ez a szám 1108-ra nőtt – ismertette a belügyminisztérium adatait a spanyol sajtó pénteken.

A nyomozások megszaporodásával együtt nőtt a letartóztatások aránya is: 2442 embert fogtak el különböző korrupciós bűncselekményekkel összefüggésben, ez hatszor több, mint 2010-ben volt, amikor 389 letartóztatás történt.

A belügyminisztérium szerint tavaly negyvenféle korrupciós ügyben indult nyomozás, a legtöbb – az esetek 16,3 százaléka -társadalombiztosítási csalás miatt. Az eljárások 9,8 százalékát hivatali visszaélés, 8,2 százalékát sikkasztás, 8,1 százalékát adócsalás gyanúja alapozta meg.

A gazdasági válság után kezdtek el foglalkozni jobban vele

Jorge Fernández Díaz, az ügyvezető spanyol kormány belügyminisztere szerint az ügyek növekedése mutatja a hatóságok erőfeszítéseit és azt, hogy a kormány számára kiemelten fontos volt a korrupció elleni küzdelem az elmúlt években, az általa hozott intézkedéseknek köszönhetően derül fény egyre több bűncselekményre.

A politikus nem részletezte, hogy a korrupciós ügyek közül mennyi érinti a közigazgatást. Mint mondta, az eljárások többsége még folyamatban van, és a nyomozás érdekei miatt nem adhat tájékoztatást erről. Azt viszont kiemelte, hogy a hatóságok nem tesznek különbséget a gyanúsítottak között, akárkiről is legyen szó.

Spanyolországban a gazdasági válság nyomán kezdtek el komolyan foglalkozni a korrupciós ügyek felgöngyölítésével, amelyek közül több is a legmagasabb köröket érinti.

Ismert érintettek

A spanyol király nővére, Krisztina is a vádlottak padjára került: adócsalással vádolják a Noós-ügyként elhíresült perben, amelynek elsőrendű vádlottja a férje, Inaki Urdangarin. A férfi ellen a vád közpénzek elsikkasztása.

Jordi Pujol volt katalán elnökkel szemben is nyomoznak, aki andorrai bankszámlákon halmozott fel jelentős vagyont. A hatóságok most ennek eredetét vizsgálják, mert a politikus nem tudja bizonyítani állítását, miszerint örökölte a pénzt.

Pártos esetek

A spanyol szocialista pártnak (PSOE) az úgynevezett ERE-ügy miatt kell magyarázkodnia, mert az általuk vezetett andalúz kormány 2001 és 2011 között anyagi segítséget nyújtott nehéz gazdasági helyzetben lévő cégeknek, ám a támogatáshoz olyanok is hozzájutottak, akik arra nem voltak jogosultak. A bíróság szerint a finanszírozás átláthatatlan és önkényes volt.

A legtöbb korrupciós botrány azonban a Spanyolországot jelenleg irányító konzervatív Néppárt (PP) körül robbant ki. Múlt vasárnap lemondani kényszerült tisztségéről Esperanza Aguirre, a madridi pártszervezet elnöke, a PP egyik legbefolyásosabb politikusa, mivel legközelebbi volt munkatársai ellen nyomoznak korrupció gyanújával.

Valenciában a PP több mint 50 tagja gyanúsított a Taula néven ismert ügyben. A gyanú szerint a valenciai közigazgatásban működő korrupciós hálózat tagjai magas jutalékért cserébe, hatalmukkal visszaélve beavatkoztak a közbeszerzések odaítélésébe.

Sáros tisztségviselők

Eljárás zajlik Luis Bárcenas, a párt volt pénztárnoka ellen, aki az ügyészség szerint elődjét követve kettős könyvelést folytatott; a titkos és illegális, úgynevezett B kasszából választási kampányokat, épületfelújításokat és pénzjutalmakat fizettek.

Rodrigo Rato, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori spanyol vezetője, volt gazdasági miniszter több ügyben is érintett: hűtlen kezeléssel vádolják 65 más személlyel együtt, hogy összesen több mint tizenötmillió eurót (4 milliárd 660 millió forint) költött el saját célra a harmadik legnagyobb spanyol bank, a Caja Madrid pénzéből tíz éven át hitelkártyacsalás révén. Emellett jelenleg egy 5,3 millió euró (1,5 milliárd forint) értékű adócsalás gyanúja miatt is nyomoznak utána.

A különböző közvélemény-kutatások szerint a munkanélküliség után a korrupciót tartják az ország legsúlyosabb problémájának a spanyolok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik