Gazdaság

Orbánék elkezdték a költekezést

A elmúlt hét hétben már 19,4 milliárd forintot kivett a kormány az idei költségvetési tartalékból tervezési hibák miatt. Ilyen mértékű pénzköltésre korábban soha nem volt példa – írta a Napi.hu.

A kormány egy múlt heti döntésével 11 milliárd forintot vett ki a költségvetési tartalékból. A Rogán-minisztérium felállításra 2,4 milliárd forintot, az államosított és rezsi-csökkentett kéményseprés támogatásra 5,3 milliárd forintot különítette el. A kormány azonban itt nem állt meg, a múlt heti ülésén újabb 8,4 milliárd felhasználásáról döntött. Így február közepére már elköltötte az egész éves tartalék 19 százalékát, 19,3 milliárdot – ami rekord. A tartalékban 80,6 milliárd forint maradt, ráadásul ebből az első félévben csak 20,6 milliárdot használhat fel a kormány. Amennyiben folytatódik a tartalék intenzív elköltése, az előrevetíti a költségvetés közelgő módosítását.

A Magyar Közlönyben most megjelent határozatok szinte mindegyike a gyors, nem kellően átgondolt költségvetési tervezésből adódhatnak: a Belügyminisztérium mamutszerve, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Hivatala 33,5 milliárdos költségvetésből gazdálkodik, ennek ellenére már most 2,5 milliárdos többlettámogatásra szorul. A pénz nagy része, 2,3 milliárd beruházásokra, kisebb része bérekre megy a most megjelent kormányhatározat szerint. Más szóval a többletpénz eléri a tervezett költségvetés 7,4 százalékát, vagyis ekkora tervezési hibát “rejtettek el” az intézmény büdzséjében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik