quaestor (Array)
Gazdaság

Hvg.hu: a főügyész azt sugallja, a szocialista kormány a felelős a Quaestor-botrányért

24.hu
24.hu

2016. 02. 05. 11:14

Korábban a témában:

A fővárosi főügyész pénteken olyan sajtótájékoztatót tartott a Quaestor-ügyben, amelyen bejelentették, hogy 11 ember ellen emeltek vádat, de a tájékoztató érezhető célja az volt, hogy a 2010 előtti kormányokra kenje a 2015-ig tartó csalási ügyet – írta a hvg.hu.

Bejelentették, hogy 11 ember ellen emeltek vádat, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt.  A vádirat szerint T. Csaba és társai egy mintegy 47 cégből álló cégcsoport működtetésekor 2007-től kezdődően hoztak létre olyan bűnszövetkezetet, amelynek célja a befektetők pénzének és értékpapírjainak az eltulajdonítása volt.

A hvg.hu szerint a sajtótájékoztatón a főügyész érezhetően a felelősséget a 2010 előtti kormányzatokra szerette volna terhelni: olyan “magánvéleménynek” nevezett megállapításokat tett, amely szerint az állami szervek igazából 2010 előtt követtek el komoly mulasztást.

A lap szerint egy 2009-es Quaestor-vizsgálatról szólva például arról beszélt, hogy az szerinte a hatóság részéről felveti a hivatalos bűnpártolás gyanúját, majd hozzátette, hogy ez csak az ő véleménye és az esetleges bűnpártolás egyébként is 2014-ben már elévült volna. Amikor a Fidesz-kormány idején, 2013-ban végzett PSZÁF-vizsgálat került szóba, akkor viszont olyasmit próbált sejtetni Ibolya, hogy ekkorra már azért nem lehetett érdemi vizsgálatot folytatni, mert már olyan szinten kiépült a bűnszervezet.

Az ügyészség azt írja a sajtóanyagban, hogy a vádlottak 2007 és 2012 között a Quaestor Értékpapír Zrt. és a KELER elszámolóház értékpapír nyilvántartási rendszerének különbségét kihasználva ellopták az ügyfelek értékpapírjainak nagy részét: az ügyfélszámláról átvezettették az értékpapírokat a cég saját számlájára, majd eladták azokat, és a pénzt veszteséges társaságokra költötték, a korábbi veszteségeket pótolták vagy zsebre tették. Így összesen 46,6 milliárd értékű értékpapírt loptak el.

Összesen tizenegy ügyfélnek adtak el ez alatt az idő alatt 3,2 milliárd értékben nem létező állampapírokat, de ezt megadták nekik más összegekből, mert tartottak a lebukástól.

Aztán amikor a Quaestor fizetésképtelenné vált, fiktív és nem fiktív kötvényeket kezdtek eladni az ügyfeleknek, pedig ekkor már esélyük sem lett volna visszafizetni, így pedig 30 ezer embernek okoztak kárt 20 milliárd forint értékben.

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.