Gazdaság

Az ügyészség még nem tud dönteni Uber-ügyben

Feljelentéskiegészítést rendeltek el az Uberrel kapcsolatban költségvetési csalás miatt tett feljelentés ügyében – válaszolta a Fővárosi Főügyészség az MTI érdeklődésére csütörtökön.

A kerületi ügyészség azért döntött így, mert a feljelentésben szereplő adatok alapján a nyomozás elrendeléséről vagy a feljelentés elutasításáról nem lehetett megnyugtatóan állást foglalni.

A feljelentéskiegészítés határideje tizenöt nap, indokolt esetben ugyanennyivel meghosszabbítható. Eredményéről, a feljelentésről hozott érdemi döntésről a nyomozó hatóság adhat majd tájékoztatást.

A főügyészség közölte: a budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség a feljelentés kiegészítésének teljesítésével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Igazgatóságát bízta meg.

Az Uber Hungary Kft. 2014 novemberében kezdte meg magyarországi működését, a cégnek 26,203 millió forint nettó árbevétele és 4,071 millió forint vesztesége volt tavaly a nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint.

Az okostelefonokra letölthető utazásmegosztó alkalmazással az autósok és az utasok online találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik. Az Uber-sofőrök magyarországi számlájukra kapják meg bevételeiket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik