Gazdaság

Fideszes haverok zsebét tömték a paksi atommilliókkal

paksi-atomeromu(430x286).jpg (Array)
paksi-atomeromu(430x286).jpg (Array)

Azt egyelőre senki nem tudja megmondani, hogy a tervezett paksi bővítési beruházást átszövi-e majd az állami korrupció, ám ha az eddigi, jobbára reklámcélú ráfordítások megoszlásából indulunk ki, akkor semmilyen társadalmi vagy ellenzéki aggodalom nem tekinthető túlzottnak: két elköltött állami forintból legalább egy mindig a Fidesz-közeli médiabirodalomhoz gurul – írta a szerdai Népszabadság.

A lap természetesen példákat is hozott (előzetesen az LMP kérte ki a közérdekű adatokat). Ebből az derül ki, hogy ha költeni kell, a Paksi Atomerőműnek, illetve az MVM-nek feltűnően gyakran jutnak eszébe erősen Fidesz-közeli vállalkozások és kiadványok.

Az adatok szerint az MVM Paks II. Zrt. a legutóbbi kormányváltástól a tavalyi év végéig a teljes, mintegy 170 milliós büdzsé nagyobbik felét, közel 100 millió forintot a minimális nézettségű Echo TV-nél és a nem auditált, de alig pár ezres példányszámú Magyar Hírlapnál költötték el (a döntésre rálátó forrásunk megfogalmazása szerint „így fizette ki a Fidesz Széles Gábor sajtószolgálatait”), amit semmilyen értékelhető üzleti szemponttal nem lehet alátámasztani, hiszen ugyanennyi pénzből más orgánumoknál lényegesen nagyobb elérést vásárolhattak volna – tette hozzá a lap.

Ha kíváncsi, még kiknek jutott reklámmilliókból, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik