Gazdaság

Egyre több család tölti a tavaszi szünetet külföldön

Trebarwith-Strand-(960x640).jpg (Array)
Trebarwith-Strand-(960x640).jpg (Array)
Évről-évre nő, azoknak a családoknak a száma, akik az üdülési szezon nyitányát a gyermekeik iskolai tavaszi szünetéhez igazítják, ami idén március 24. és 29. közé esik. A visszajelzések azt mutatják, hogy a családok többsége pár nappal megtoldva a szünidőt az egy hetes, elsősorban egyiptomi, illetve európai utakra fizet be az irodákban – derül ki az online utazási ügynökség, az Invia friss felméréséből.

Megélénkül az utazási kedv idehaza a tavasz beköszöntével. Az online utazási ügynökség  tapasztalatai szerint ennek egyik első mérföldköve minden évben a húsvéti iskolai szünet ideje. Ekkor sok magyar család dönt úgy, hogy felfedezi magának valamely közeli, vagy távolabbi országot, ahová már megérkezett a jó idő és a napsütéses órák száma is sokkal több, mint hazánkban.

Tapasztalatuk szerint a legtöbben feltöltődni, kikapcsolódni mennek, hogy a telet maguk mögött hagyva, ismét energikusan vethessék bele magukat a hétköznapokba a tavaszi vakáció után. Ennek megfelelően a turisták zöme (56 százalék) egy hétre, nyolc napra utazik el családostul, és a tavalyi statisztikák szerint a legkedveltebb úti célnak a március végi, április elejei időszakban Egyiptom (53 százalék), Olaszország/Toszkána (6 százalék), a mediterrán hajóutak (4 százalék) és Isztambul (4 százalék) számított a köreikben.

Inkább üdülni szeretnek

A befizetett utak alapján az látszik, hogy a többség, ha már az iskolai szünetben más országban töltheti a szabadságát, akkor a legszívesebben üdülésen (66 százalék) vesz részt, azaz az egyéni preferenciáknak megfelelően felszerelt, színvonalas ellátást biztosító hotelben, sokat napozva, a vízhez közel akarja kipihenni a tavaszi fáradtságát.

A körutazásokat csupán az utazók alig egy negyede (18 százalék) preferálja, a városlátogatásokat pedig még kevesebben választják ebben az időszakban (8 százalék). A legszembetűnőbb mégis az, hogy a tavaszi szünetben a síelés már kevésbé vonzó opció a családi vakáció megtervezésekor. Tavaly a tavasz beköszöntével csak maroknyian (3 százalék) vettek célba külföldi hegyvidékeket, hogy még egyszer utoljára, családi körben hódoljanak a téli sportok örömeinek – írják közleményükben.

Az áron túl

A családi utazásoknál a legfőbb kiválasztási szempontnak az árakon túl az szokott számítani, hogy olyan helyre menjenek a szülők a gyerekekkel, ahol mindenki számára akad a korának, hangulatának, érdeklődésének megfelelő program, legyen szó például sportolásról, kirándulásokról, vagy tengerparti napozásról. Emellett fontos az is az utazóknak, hogy a biztonságuk szavatolva legyen és a szállás, az ellátás, az oda-visszaút feltételei is megfeleljenek az egyéni elvárásaiknak.

Pont ezért Málta, Ciprus, Egyiptom, Jordánia, Dubai, vagy éppen a Kanári-szigetek egyaránt megfelelő választás lehet azoknak, akik az idei iskolai szünidőt Magyarország határain kívül szeretnék eltölteni –hangsúlyozta az ügynökség marketing menedzsere, Vagyon Renáta.

A szakember véleménye szerint annak érdekében, hogy a váratlan események semmiképpen se borítsák fel a családi költségvetést, és döntsék romba a vakációt, érdemes az utazás előtt komplex utasbiztosítást kötnie a családnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik