Gazdaság

FED kamatemelések, kínai stabilizálódás, dráguló olaj várhat ránk idén

GazdaságTV
GazdaságTV

2016. 02. 02. 12:55

A CIB Alapkezelő nem annyira borúlátó, mint egyes vészmadarak a piacon, mióta az év eleji nagy korrekció végigsöpört a világpiacon. Hajdu Egon szerint az amerikai gazdaság nagyon jó állapotban van, a kínai fundamentumok is rendben vannak, és az olaj kereslete is növekedni fog.
Korábban a témában:

Hajdu Egon, a CIB Alapkezelő befektetési igazgatója a cég sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy 2016 volatilis év lesz a tőkepiacok szempontjából. A gazdasági bizonytalanságok mellett számos politikai bizonytalanság is befolyásolhatja majd a folyamatokat. A szakember szerint 2016 még inkább hullámzó lehet, mint 2015. Ahogy tavaly, idén is a főbb jegybankok piacmozgató hatása, a kínai lassulás, a nyersanyagpiaci- és olajár lejtmenet, az újraéledő görög dráma, az ukrán konfliktus kockázatai megmaradnak – ezt tetézi még az USA idei elnökválasztása és a britek népszavazása az EU-tagságról. A globális gazdaság növekedése a potenciális alatt marad, de 3% felett várható.

A FED elkezdte a monetáris szigort, és ez Hajdu szerint azért jelentős változás, mert a korábbi években a nagy likviditás mindent elmosott, de ez most megváltozott és a szigorítási ciklus megindításával sokkal lényegesebbek lesznek a makrogazdasági számok a helyzetértékelés során. A CIB Alapkezelő befektetési igazgatója szerint az idei év eddigi esése is ennek tudható be, ugyanis a korábbi likviditás már nem segíti a piacokat a szakadatlan felfelé menetben. Továbbra is laza monetáris politikát várnak a világban, de mint mindig, most is a FED a legfontosabb tényező, őket figyelik legjobban mindenütt, és az ő szigoruk azt indítja el, hogy 2016-ban már sokkal szofisztikáltabban kell a befektetéseket és a kockázatokat kezelni. Hajdu szerint a FED idén négy ütemben, összesen 1 százalékkal emelni fogja a kamatot. Jók az USA gazdaságának a fundamentumai, idén akár 2,5-2,6%-kal is bővülhet az amerikai GDP. A munkaerőpiac jó állapotban van, 5% körüli a munkanélküliség és tovább lefelé már nem vihető. A munkáltatókon egyre növekszik a nyomás, ugyan bérinfláció még nincs, de az év második felében már akár ez is bekövetkezhet Amerikában. Ha csak a maginflációt nézzük, akkor közelítünk ahhoz a szinthez, amit a FED korábban elvárt.

A másik fő kockázat Kína, mellyel kapcsolatban Hajdu elmondta, hogy véleményük szerint nem lesz “hard landing”, vagyis a gazdaság stabilizálódik az év második felétől. Az olaj piacán az ár még eshet az első negyedévben, de az év második felétől már elkezdhet az olaj árának emelkedése. Hajdu Egon szerint év végén a mostaninál magasabb olajárral zárhatjuk az évet, körülbelül 45 dolláros szinten.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Lefoglalták Mussolini egykori jachtját
szanyi-tibor(960x640).jpg (Array)Szanyi Tibor szerint a tagállami adóverseny káros