Gazdaság

Katázva lehet jó az Uber

Eddig az Uber-sofőröket voltaképp olyan magánszemélyekként lehetett kezelni adózási szempontból, akik egyéb bevételre tesznek szert – itt 78 százalékos költségátalány mellett kellett megfizetni az szja-t és a járulékokat, ami a bevételre vetítve 33 százalék körüli adóterhet jelentett. Ez esetben nem volt elvárás a számlaadás sem, igaz, a NAV végig azt hangsúlyozta: az egyéb szabályoknak való megfelelést ez nem érinti – emlékeztetett a Világgazdaság.

Viszont a NAV pár napja kiadott ajánlásából az derül ki, hogy innentől vállalkozóvá kell válniuk, vagyis adószámot kell kérniük. És számlát kell adniuk, nem elég az eddig adott elektronikus nyugta. Úgy tűnik, itt viszonylag hamar meg is tudnak felelni az elvárásnak.

A lap azt is kiszámolta, hogy az új felállással akár jobban is járhatnak a sofőrök, feltéve hogy a bevételük évi hatmillió forint alatt van, és a katázást választják, másodállásban, ami mellett csak havi 25 ezer forint adót kell fizetniük. Főállásban viszont számításaik szerint a taxisok tudnak többet keresni, átalányadózással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik