Gazdaság

Tavaly is jósolták, de meglesz-e idén a paritás az euró/dolláron?

GazdaságTV
GazdaságTV

2016. 01. 25. 13:01

Másfél évvel ezelőtt egy dollár még 1,4 eurót ért. Azóta megváltozott az EUR/USD devizakereszt képe, hiszen tavaly egész évben az 1.15 és 1.05 közötti sávban mozgott. Meglesz idén az egyenlőség?

“Az Európai Központi Bank tartósan laza pénzpolitikájának köszönhetően az euró elérheti a paritást. A Goldman Sachs és a Deutsche Bank stratégiái teljesen melléfogtak, amikor állásfoglalásuk szerint ennek már az elmúlt évben be kellett volna következni. Ehelyett az euró év végére felerősödött. Ez a játszma még nyitott, de szerintem a 0,95, sőt, talán a 0,90 sem lehetetlen. Nem elsősorban azért, mert az euró gyengülne, hiszen elég, hogy ha stagnál, viszont a párja, a dollár erősödik. Gondolok itt a FED és az EKB politikájának divergenciájára.

Amíg a FED kamatemeléseket helyezett kilátásba, addig minden jel arra mutat, hogy az euró alapkamatja még jó ideig nulla környékén fog maradni. Mario Draghi többször is kijelentette, hogy mindent megtesz azért, hogy az inflációt az euróövezetben felfelé igazítsa. Az EKB havonta 60 milliárd eurót pumpál a piacba, kötvényvásárlásokon keresztül. Ha az infláció nem nő a kívánt mértékben, és az európai konjunktúra nem erősödik, akkor Draghi a kötvényvásárlás kiterjesztésével, vagy akár kamatcsökkentéssel is válaszolhat. Tehát amíg a dollár erősödik, addig az euró stagnál, vagy gyengül” – mondta kérdésünkre Várkuti Géza, az FXPrimus pénzügyi elemzője.

További két kérdést tettünk fel az elemzőnek: a FED legutóbb közölte, hogy idén többször is emelhetnek az amerikai irányadó kamaton. A kamatemelés jellemzően a dollárt erősíti? Továbbá kíváncsiak voltunk, hogyan látja, mi történik eközben Európában? Az EKB kiterjesztett lazító programja hogyan hat majd fundamentálisan az euróra és ez végeredményben merrefelé billenti a devizakeresztet? A válaszok a videóban.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Építőipar - A Marina Part építkezéseIngatlanpiaci lufi lehet a CSOK vége
Otthagyja a McDonald’s Romániát