Gazdaság

15 ezer autót hív vissza a Renault

24.hu
24.hu

2016. 01. 19. 13:01

A Renault francia autógyár visszahívja 15 ezer eladás előtt álló járművét, miután a Volkswagen autógyár károsanyag-kibocsátási botrányát követően Franciaországban a kormány kezdeményezésére elvégzett véletlenszerű tesztelések megállapították, hogy a motorok szén-dioxid- és a nitrogén-oxid kibocsátásának szintje meghaladja az engedélyezett értéket – jelentette be kedden Ségolene Royal francia környezetvédelmi miniszter.

A Renault megerősítette, hogy 15 ezer gépkocsinál hibát észleltek a környezetszennyezési rendszerben, ezért visszahívják őket, ám azt is közölte, hogy a folyamat már november elején megkezdődött.

“Júliusban észleltük, hogy beállítási hiba történt. A hibát kijavítottuk szeptember elején és a járművek visszahívása folyamatban van” – mondta Gaspar Gascon Abellan, az autógyár motorfejlesztési igazgatója. Kiemelte, hogy a probléma csak a Captur Franciaországban és Európában forgalmazott, de még eladás előtt álló 110 lóerős dízelváltozatát érinti.

“Az új autóknak meg kell felelniük a normáknak” – mondta a miniszter, aki szerint “a dolgokat gyorsan meg lehet oldani, mert a motorok rendes beállításához egy fél nap elég”.

A Volkswagen autógyár károsanyag-kibocsátási botrányát követően Franciaországban a kormány kezdeményezésére szeptember végén kezdődtek véletlenszerű tesztelések az országban forgalmazott valamennyi márkájú gépkocsiból mintegy százon, hogy ellenőrizzék, betartják-e a környezetvédelmi előírásokat. A teszteket végző független bizottság múlt héten közölte, hogy a Renault esetében a vizsgálatok különösen rossz eredményekkel zárultak, de csalást lehetővé tévő szoftverekkel egyik jármű sem volt felszerelve.

Az autógyár ígéretet tett arra, hogy “technikai tervet” dolgoz ki annak érdekében, hogy a járműveinek károsanyag-kibocsátása valós körülmények között is az engedélyezett értékek alatt maradjon. Ugyanakkor azt is közölte, hogy a Captur esete egyedi, és a többi típus kibocsátása nem haladja meg az engedélyezett értékeket.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US President Donald Trump (C), Secretary of Defense James Mattis (L) and US Navy Captain Richard McCormack (R) attend an operations briefing at the pre-commissioned USS Gerald R. Ford aircraft carrier in Newport News, Virginia, March 2, 2017. / AFP PHOTO / SAUL LOEB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.