Gazdaság

A NAV elégedett az EKÁER-rel, nemigen tudják kikerülni a fuvarozók

Tavaly 11 millió fuvar adatait jelentették be a fuvarozók, kereskedők az adóhivatalnak, amely ezrével indított vizsgálatokat – írja a Magyar Idők szerdai számában az adóhivatal adataira hivatkozva.

A cikk szerint a gazdaság szereplői majdnem kétszer annyi rakományt indítottak útnak országon belül, mint amennyiszer uniós partnerrel üzleteltek. Az időszakos adatok szerint a múlt év elején, a téli-tavaszi hónapokban átlagosan havi nyolcszázezer rakományt rögzítettek az adóhivatalnál, nyáron és az ősz kezdetén viszont már csaknem egymilliót. Ehhez társult az év végi roham, amely egymillió körüli havonkénti átlagos forgalmat produkált.

A rendszert kikerülni nemigen lehet, a NAV szinte percről percre, óráról órára pontos képet kap az idehaza közlekedő kamionokról – mondta a lap érdeklődésére az adóhivatal sajtófőnöke. Suller Attila hozzátette: az EKÁER az útdíjkamerák és a súlymérő állomások segítségével ellenőrzi az ország útjain haladó teherautókat, a kétes fuvarok kiszűrését pedig az adatbázisok, az adóhatósági kockázatelemzés és az azonnali vizsgálatok teszik lehetővé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik