Gazdaság

Felszámolják a Synergont, amely ellopta egy kis magyar cég szoftverét

informatika (informatika)
informatika (informatika)

Január 1-től felszámolják a Synergont, a hazai informatika egykori nagyágyúját, az első Orbán-kormány kedvenc vállalatát, amely 1999-ben lépett a tőzsdére. A társaság a BÉT honlapján közölte a hírt.

A cégcsoport több százmillió forinttal tartozik beszállítóinak. A hivatalos indoklás szerint a társaság kritikus pénzügyi helyzetbe került, amit egyik leányvállalatának csődje okozott. A Synergon Integrator tavaly fejezett be egy uniós támogatásból megvalósuló, hatmilliárd forintos projektet a BKK/BKV-nak, majd idén szeptemberben – némileg meglepően – csődeljárást kért maga ellen.

Korábban arról írtunk, hogy a Synergon lenyúlta egy kis magyar startup szoftverét, majd eladta másoknak a terméket mint sajátját, ám 13 év pereskedés után a bíróság jogerős ítéletében idén szeptemberben a kis cégnek adott igazat. Miután a Synergon ellopta a szoftverüket, az Anasco Kft. tönkrement, a kártérítés összege 13 év távlatából százmilliós lehet.

A Synergonnak nem ez volt az első lopása. Említett leányvállalatuk, a Synergon Integrator hasonlóan járt el, itt műszaki terveket nyúltak el egyik beszállítójuktól, majd nem fizették ki őket. Ebben az ügyben elsőfokú elmarasztaló ítélet született, a megítélt kártérítés összege 94 millió forint.

Az egyik károsult cég vezetője szerint nagyszabású vagyonkimentés folyik a Synergon tőzsdei kivezetésének ürügyén, mert így akarnak kibújni a fizetési kötelezettségeik, illetve a százmilliós kártérítések alól.

Korábban a Synergon vezetése a végelszámolással történő, jogutód nélküli megszünést javasolta a részvényeseknek. Azonban az anyacég és leányvállalata ellen perek vannak folyamatban, ami alapján jogilag nem lehet végelszámolással megszüntetni a céget.

Mindenesetre a társaság végelszámolójának Dr. Fintha-Nagy Ádámot – aki egyben a felügyelőbizottság tagja is – választották meg, akinek díjazását havi 1 millió plusz áfában állapították meg.

A történet minden bizonnyal nem ér itt véget, hiszen a károsult cégek beperlik a menedzsmentet, az egyik tárgyalást a bíróság január végére írta ki – tudta meg a 24.hu.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik