Gazdaság

Szemléletváltás nélkül a rezsicsökkentés is veszélybe kerülhet

Domokos László (Array)
Domokos László (Array)
Az ÁSZ-elnök szerint az állammenedzsment megújítására feltétlenül szükség van.

Szemléletváltás kell az állami és önkormányzati cégek menedzselésében, az állami cégek menedzsmentjének megújítására feltétlenül szükség van – mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az MTI-nek adott év végi interjújában. Domokos László kiemelte: az ÁSZ idén kiemelt hangsúlyt helyezett az önkormányzati gazdasági társaságok ellenőrzésére, 35 távhőszolgáltató és 9 hulladékgazdálkodó cég ellenőrzését végezték el.

Felhívtuk a figyelmet a társaságok számviteli, gazdálkodási hiányosságaira, amelyek veszélyeztethetik a tulajdonos önkormányzatok pénzügyi egyensúlyát, valamint a rezsicsökkentés hosszú távú fenntarthatóságát is.

Az elnök közölte: az állami és önkormányzati cégek ellenőrzéseinek tapasztalatai alapján fogalmazták meg javaslataikat az állami cégek menedzsmentjének megújítására. Domokos László lényegesnek tartja, hogy a köztulajdonban lévő, közszolgáltatásokat nyújtó cégeket – amelyek nem ritkán százmilliárdos közvagyont kezelnek, százezreknek biztosítanak közszolgáltatásokat – a legfelkészültebb vezetők irányítsák. Az elvárásokat és a juttatásokat is közelíteni kell az üzleti szféra gyakorlatához, a cégeket és a vezetők munkáját folyamatosan értékelni kell a szabályosság, eredményesség, gazdaságosság szempontjából.

Az ÁSZ javaslatait szeptemberben kormányhatározatba is foglalták, amely tartalmazza, hogy az állami cégek vezetőinek szigorú etikai elveknek kell megfelelniük – tette hozzá.

Az ÁSZ-nál tervezzük, hogy beépítjük az ellenőrzéseinkbe a menedzsment teljesítményének értékelését a kormányhatározatban is megfogalmazott szempontok szerint.

Az eddigi tapasztalatok alapján az ellenőrzöttek többségénél nem, vagy csak részben valósult meg az intézmények tevékenységére és céljára vonatkozó eredményes, hatékony és gazdaságos működés. A legtöbbször a teljesítmény értékelésének legalapvetőbb lehetőségei sem voltak biztosítottak, az intézmények sem kitűzött célokat, sem mérhető mutatókat nem határoztak meg.

Világos, mérhető célok nélkül, nem várható el eredmény sem.

Az elnök lényegesnek nevezte, hogy minden közpénzt felhasználó szervezet folyamatosan biztosítsa a szabályos, a korrupciót már szervezeti szinten megelőző integritásalapú működést. Az ÁSZ idén 221 jelentést és 25 elemzést hozott nyilvánosságra. Az idén befejezett ellenőrzések közel 750 közpénzt használó szervezetet érintettek, ezek közül több mint 350 szervezetnek az ÁSZ közel 2000 intézkedést igénylő javaslatot fogalmazott meg.

Domokos László közölte: az adóhatóságot érintő ellenőrzéssel hozzájárultak a NAV működési és szervezeti megújításához, az adóbeszedés és hátralékkezelés hatékonyságának növeléséhez. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a korábbi Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ellenőrzésével ráirányították a figyelmet a pénzügyi felügyelet korábbi hiányosságaira, ezzel támogatták az MNB kontroll-mechanizmusainak megerősítését. Az ÁSZ elvégezte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2007-2013 közötti rendszerellenőrzését, a tapasztalatok összegzése alátámasztotta a hazai uniós támogatási intézményrendszer átalakításának indokoltságát.

Mindhárom terület – a hatékony adóbeszedés, a jól működő pénzügyi felügyelet és az uniós pénzek felhasználása – meghatározó az ország jövője szempontjából.

Az ÁSZ befejezte a minden állami felsőoktatási intézményre kiterjedő rendszerszintű ellenőrzését is.

Hozzájárultunk a felsőoktatási intézmények működését szabályozó törvények megújításához, az intézmények pénzügyi- és vagyongazdálkodására vonatkozó előírások és a tulajdonosi joggyakorlás megerősítéséhez.

Domokos László az eredményeket sorolva közölte, hogy idén 22 állami erdőgazdaságot ellenőriztek, az állami vagyongazdálkodás mintegy két évtizede fennálló problémáira irányították rá a figyelmet. 2015-ben az ÁSZ összesen 171 alkalommal értesítette valamely hatóságot az ellenőrzésein feltárt bűncselekményre, súlyos szabálytalanságra utaló gyanú miatt. A nyomozó hatóságoknak tett értesítések nyomán leggyakrabban hűtlen kezelés, számviteli rend megsértése és költségvetési csalás gyanúja merült fel. A 22 ellenőrzött állami erdőgazdaságból 21-nél kellett a könyvvizsgálói kamarához fordulni, mivel a könyvvizsgálók által évről-évre auditált mérlegek nem a valós állapotot tükrözték. A NAV irányába tett értesítések 70  százaléka a 2014-es országgyűlési választások kampánypénzeinek ellenőrzésekor feltárt szabálytalanságokhoz kapcsolódott.

A közbeszerzési szabálytalanságok közül a legtipikusabb a közbeszerzési eljárás mellőzése, a megkötött szerződések jogszerűtlen módosítása volt. Az ÁSZ által kezdeményezett közbeszerzési jogorvoslati eljárások során a Közbeszerzési Döntőbizottság idén összesen 5,6 millió forint bírságot szabott ki. A közbeszerzési szabálytalanságok túlnyomó részét felsőoktatási intézmények és egészségügyi intézmények – még folyamatban lévő – ellenőrzéseinél tárták fel a számvevők – mondta Domokos László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik