Gazdaság

11 éve nem volt ilyen olcsó az olaj

olajkut(210x140).jpg (Array)
olajkut(210x140).jpg (Array)
Mindenki széttermeli magát, emiatt több az olaj lassan a világpiacon, mint amennyit el lehet adni. Ebből egyenesen következik a mostani rekordközeli, alacsony olajár.

A piacért folytatott öldöklő harc áldozata lesz az olajár, vagyis már az is – írja a Bloomberg. 2004 óta nem volt ennyire alacsony a Brent nyersolaj világpiaci ára, szimplán azért, mert a közel-keleti országok és az USA egymás alá licitálnak a termelés fokozásával. Mivel egyre több az olaj a piacon, de a kereslet nem nő, az árak folyamatosan esnek. Csak a múlt héten 2,8 százaléknyi zuhanás volt megfigyelhető Londonban.

A lap szerint utoljára a 2008-as gazdasági krack idején dőlt be olyan mértékben az olajár, mint mostanság (ez is szimpla összefüggés: nem volt pénz, nem vették az olajat). És most se jobb a helyzet, bár nem olyan kemény a válság. A közel-keleti olajtermelő államokat tömörítő OPEC épp nemrég tartott ülést, amin eltörölte a kitermelési limiteket, miközben az Egyesült Államokban pénteken fogadtak el egy törvényt arról, hogy feloldanak egy 40 éve tartó olajexportálási tilalmat.

Giovanni Staunovo, a svájci UBS Group elemzője is azt jósolja, a fenti okokból alacsonyan maradnak az olajárak. Persze ezt ellensúlyozza, hogy a nem OPEC-hez köthető országok olajtermelése azért csökken, és ez folytatódni fog. Az OPEC-tagok optimisták, szerintük visszamászik majd az olajár, miközben Texasban egyre több fúrót helyeznek üzembe, és már 490,7 millió hordó tartaléka van az USA-nak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik