AppleMark
Gazdaság

Hétfőn sem volt koszovói parlament könnygáz nélkül

24.hu
24.hu

hírmunkás. 2015. 12. 14. 13:31

A pristinai törvényhozás a jövő évi költségvetésről tárgyalt volna, ám amikor Kadri Veseli házelnök feltette a kérdést, hogy az ellenzék hajlandó-e részt venni a munkában, az Önrendelkezés (Vetevendosje) nevű párt képviselői könnygázpalackot dobtak a terembe. A házelnök ekkor kijelentette: az ellenzéki pártok ismét “saját magukat zárják ki a munkából”, majd délutánig szünetet rendelt el. November végén egy hasonló incidens követően az ellenzéki képviselőket kitiltották az aznapi ülésről.

MTI / AP / Visar Kryeziu
MTI / AP / Visar Kryeziu

A kormányzó pártok korábban közölték, hogy ha nem sikerül elfogadni időben a 2016. évi büdzsét, azzal veszélybe kerülhet a Nemzetközi Valutaalappal kötendő, 185 millió euróról szóló hitel-megállapodás.

Az ellenzék szeptember óta akadályozza fütyüléssel, tojásdobálással, valamint könnygázzal a törvényhozás munkáját, azt követelve, hogy Isa Mustafa kormányfő vonja vissza aláírását a Szerbiával augusztusban Brüsszelben kötött megállapodásról. Jóllehet a kisebbségi szerb önkormányzatok közösségének létrehozásáról szóló egyezményt nem hozták nyilvánosságra, a tiltakozók szerint túl sok jogot biztosít a koszovói szerbeknek. Az ellenzék bejelentette, mindaddig akadályozza a munkát, amíg követelésük nem teljesül. A koszovói alkotmánybíróság november elején – végleges döntéséig – felfüggesztette a megállapodást, az ellenzék azonban továbbra is tiltakozik.

A parlament munkájának többszöri akadályozása miatt korábban előzetes letartóztatást rendeltek el több képviselő ellen is.

A túlnyomó többségében albánok lakta, a szerbek által kulturájuk és vallásuk bölcsőjének tartott Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amelyet Belgrád azóta sem ismer el. Két és fél éve történelminek nevezett normalizációs folyamat kezdődött meg a két ország között, a kormányfők azonban számos kérdésben azóta sem tudtak megegyezni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. szeptember 15.
A Közép-európai Egyetem (CEU) új, energiahatékony, Budapest belvárosában lévő épülete 2016. szeptember 15-én, az ünnepélyes átadás napján.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.