Gazdaság

Egymás után kapitulálnak a hipermarketek mézügyben

A Magyar Nemzet csütörtöki száma szerint az Auchan azt közölte velük, hogy felülvizsgálják saját márkás mézbeszerzési stratégiájukat, néhány héten belül átállnak a magyar mézekre.

Ez már a harmadik olyan lánc, amely a rossz minőségű adalékanyagozott kínai méz helyett a magyar méz forgalmazása mellett döntött, a CBA és a Spar volt az első kettő.

A napilap több másik áruházláncot is kérdezett, ezek közül a Reál és a Coop azt válaszolta, hogy ők eddig is magyar mézet árusítottak, míg a Tesco és az Aldi nem tett ígéretet a termékpaletta megváltoztatására. Arra hivatkoztak, hogy a jogszabályoknak a jelenlegi termékek az összetevők és a származási hely tekintetében is megfelelnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik