Gazdaság

Németországban megnégyszereződött a menekültszállások elleni támadások száma

A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) szerdán megjelent adatai szerint december 7-ig 817 különböző fajtájú atrocitás, támadás történt menedékkérők, menekültek szállásai ellen. Ezek túlnyomó többsége, 733 eset szélsőjobboldali indíttatású bűncselekmény. Tavaly 177 ilyen esetet jegyeztek fel.

A gyújtogatások száma még nagyobb mértékben növekedett, a tavalyi 6 után idén december 7-ig 68 gyújtogatást hajtottak végre menekültszállások, befogadóállomások ellen.

Az incidensek szinte mindennaposak. Szerdán a Der Tagesspiegel című lap arról írt, hogy a Szászország tartományi Niederdorfban és Thalheimben ismeretlenek felnyársalt disznófejet helyeztek el a helyi menekültotthonok előtt, és az egyik helyszínen horogkeresztet ábrázoló plakátokat is kifüggesztettek.

A rendőrség tiltott önkényuralmi jelkép használata és vallási, világnézeti közösség gyalázása gyanújával indított eljárást. A térség parlamenti (Bundestag-) képviselője elítélte a történteket. Az elkövetők “olyan emberek, akikből kiveszett minden emberiesség” – mondta a Der Tagesspiegelnek Marco Wanderwitz. Az ismeretlen elkövetők tette “arculcsapás” a szállásokon élő háborús menekülteknek – tette hozzá a jobbközép CDU politikusa.

25 éve együtt! Ünnepeljen velünk!

bonbons   Regisztráljon most és ajándék szakmai könyvet nyerhet!

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik