Gazdaság

Gyilkossággal gyanúsították meg Hodorkovszkijt

  A börtönből kegyelemmel szabaduló oligarcha ellen egy 1998-ban történt gyilkosság miatt indult eljárás - nemzetközi elfogatóparancsot adhatnak ki.

Hodorkovszkij egyik szóvivője útján elmondta az Interfax orosz hírügynökségnek, hogy nem fog együttműködni a hatóságokkal “ebben a bohózatban”. “Ezt már tíz évvel ezelőtt is eljátszották vele” – tette hozzá a szóvivő.

Egyszer már lezárták az ügyet

Az 52 éves Hodorkovszkijt – Oroszország egykori leggazdagabb emberét – 2003-ban különböző gazdasági bűncselekményekért 14 év börtönre ítélték, 2013 végén azonban elnöki kegyelemmel szabadlábra került. Még szabadulása napján Svájcba utazott, és azóta is ott él.

A hatóságok ezúttal egy 1998-ban történt gyilkosság, a szibériai Neftyejuganszk város polgármesterének megölése ügyében idézték be a Jukosz olajkonszern alapítóját december 11-re meghallgatásra. Vlagyimir Petuhovnak állítólag vitája volt az azóta már felszámolt és akkoriban éppen Neftyejuganszkban székelő Jukosszal, s a polgármestert a nyílt utcán lőtték le. A korábban Oroszország legnagyobb kőolajipari magáncégének számító vállalat biztonsági vezetőjét, Alekszej Picsugint 2007-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték ezzel és több más gyilkossággal összefüggésben. A polgármester megölésének ügyét az orosz hatóságok egyszer már lezárták, ám júniusban váratlanul újranyitották.

Putyin nem tudott a gyilkossági gyanúról

Az orosz szövetségi nyomozó bizottság Hodorkovszkij 82 éves apjának adta át az idézést, amelynek másolatát a volt olajmágnás közzé is tette a közösségi médiában. Az orosz hatóságok nemzetközi elfogatóparancs kiadását helyezték kilátásba a volt olajmágnás ellen.

Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin szóvivője kedden az üggyel kapcsolatban azt mondta, hogy az orosz elnöknek nem volt tudomása a Hodorkovszkijjal szemben a gyilkossággal kapcsolatban fennálló gyanúról, amikor két évvel ezelőtt kegyelmet adott neki.

25 éve együtt! Ünnepeljen velünk!

bonbons   Regisztráljon most és ajándék szakmai könyvet nyerhet!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik