Gazdaság

10,1 százalékkal nőtt az ipari termelés októberben

autogyar(210x140).jpg (Array)
autogyar(210x140).jpg (Array)

25 éve együtt! Ünnepeljen velünk!

bonbons

Regisztráljon most és ajándék szakmai könyvet nyerhet!

Októberben az ipari termelés volumene 10,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás októberben 1,7 százalékkal nőtt – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A havi adat a júliusi és augusztusi visszaesés után, a szeptemberi 3,0 százalékos emelkedést követően, másodszor mutatott javulást. A 10 százaléknál nagyobb éves növekedés ebben az évben csak a harmadik legjobb, a márciusi 11,4 és a júniusi 10,9 százalék után. A munkanaphatástól megtisztított index 12,7 százalékos éves emelkedést mutat.

Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor elmondta: az előző évhez viszonyított indexek növekedésében az is szerepet játszott, hogy tavaly októberben volt a legalacsonyabb az emelkedés, tehát jelentős bázishatás érvényesül. A tendenciák egyébként nem változtak, továbbra is a járműgyártás, illetve a járműgyártáshoz kötődő iparágak jelentik a fő húzóerőt – közölte.

A termelés az év első tíz hónapjában 7,1 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az októberi ipari termelés részletes adatait december 14-én közli második becslése alapján a KSH.

Az NGM az év további részében is az októberihez hasonló növekedési adatokra számít, mert a mind a magyar, mind a német bizalmi indexek azt mutatják szerintük, hogy a konjunktúra tovább tart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik