Gazdaság

Orbánnal tárgyal a magyar Audi új vezetője

Biztos munkahelyet és prémiumot is ígér a dolgozóknak. A dízelbotrány kapcsán azt mondta: kifogástalanok a Győrben készült motorok.

Egy hónapja érkezett a győri Audi élére Peter Kössler, aki a Kisalföldnek adott interjút. Korábban nyolc évig az ingolstadti gyárat vezette, most három évre szerződött Győrbe. Azt mondta: az Audi Hungaria jelentősége elvitathatatlan a konszernen belül, a győri gyár a világ legnagyobb motorgyára, amely több mint 11 ezer embert foglalkoztat. Kössler a dolgozóknak biztos munkahelyet ígért, 13. havi fizetést és prémiumot is kapnak – mondta.

25 éve együtt! Ünnepeljen velünk!

bonbons

Regisztráljon most és ajándék szakmai könyvet nyerhet!

A dízelbotránnyal kapcsolatban kijelentette: minőségileg kifogástalanok a Magyarországon készült motorok, azokat az előírásoknak megfelelően gyártották, a vizsgálatok a szoftverrel kapcsolatban zajlanak. A megrendelések száma változatlan, még az is lehet, hogy idén rekordot döntenek a motorgyártásban, a járműgyártás területén pedig mindenképpen.

Kössler elmondta: Borkai Zsolt polgármesterrel és Szijjártó Péter külügyminiszterrel már túl van az első beszélgetéseken, és nagy reményekkel tekint az Orbán Viktorral kitűzött találkozó elé. A gazdasági lehetőségekről és az Audi Hungaria fejlődéséről tárgyalnak majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik