Gazdaság

Ötcsillagos hotel lesz a Klotild-palotából

24.hu
24.hu

2015. 12. 04. 13:13

Néhány napon belül elkezdődik a déli Klotild-palota felújítása a fővárosban, az építkezés várható költsége 6,5-7 milliárd forint, az épület egy 156 szobás, ötcsillagos szállodának ad majd helyet.

A török Özyer Csoport magyarországi leányvállalata, a Melis Investment Kft. tavaly vette meg az Erzsébet híd pesti hídfőjénél található épület 89 százalékát nyílt pályázaton 2,15 milliárd forintért az V. kerületi önkormányzattól.

Néhány héttel ezelőtt a kisebbségi 11 százalékos tulajdonrészt nyílt pályázaton értékesítette a fővárosi önkormányzat, ez 540 millió forintos vételáron került az Özyer Csoport tulajdonába.

Az előkészítő munkák után a tényleges kivitelezést jövő májusban kezdik, a szállodát a tervek szerint 2018 tavaszán nyitják meg – ismertette Kemény Péter, a projekt műszaki vezetője a cégcsoport pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

25 éve együtt! Ünnepeljen velünk!

bonbons

Regisztráljon most és ajándék szakmai könyvet nyerhet!

Kemény Péter elmondta, a 2012-ben kiürített, rossz állapotban lévő műemlék épület felújítását a tulajdonos szándékai szerint magyar résztvevőkkel valósítják meg.

A tervező kiválasztása pályázat útján történt, nyolc pályázó közül a munkát a Puhl és Dajka Építész Iroda nyerte. A projektmenedzsment feladatokat a Céh Zrt. végzi. Pályázaton választják ki a magyar fővállalkozót is.

A több mint 11 ezer négyzetméteres épület felújítása a műemlékvédelmi szempontok figyelembe vételével történik. A homlokzatokat teljes egészében az eredeti tervek szerint állítják helyre, és megőrzik a még megtalálható belső részeket – lépcsőket, stukkókat, festett üvegeket, kovácsolt vas kapukat – is. Az egykori Belvárosi Kávéház helyén ismét kávéház nyílik, eredeti belső állapotában – mondta el a projekt műszaki vezetője.

Kitért az épület tornyára, amely különösen rossz állapotban van, ezért vissza kell bontani, de eredeti formájában újjáépítik.

Családi vállalkozás áll mögötte

Mete Bülent, a Melis Investment Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón az 1948-ban alakult, jelenleg is családi vállalkozásként működő török vállalatcsoportról egyebek mellett elmondta: az Özyer Csoport több iparágban is jelen van, főként a szállodai befektetések területén. Több mint ezer alkalmazottat foglalkoztatnak Törökországban.

A csoportnak a budapesti az első külföldi befektetése a szállodaiparban, egyben ez az első városi hotelük. Kérdésre közölte, a budapesti szállodát még nem nevezték el.
A cégcsoport írásos háttéranyaga szerint a budapesti fejlesztésnek további lendületet adott, hogy a magyar kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősítette a beruházást.

Ezzel a kormány határozott lépést tett, hogy a török-magyar gazdasági kapcsolatok elősegítése érdekében a kereskedelem dinamikus fejlődése mellett a befektetések is növekedjenek; ez a projekt ennek egyik zászlóshajója lehet – fogalmaznak az anyagban.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Székesfehérvár, 2012. október 31.
Mészáros Lőrinc, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke (b) és Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere sajtótájékoztatóval egybekötött helyszíni bejárást tartanak a székesfehérvári Sóstói Stadionban 2012. október 31-én.
MTI Fotó: Földi Imre
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.