Gazdaság

Ez az a fősuli, ahol a legjobb állásokat kapják meg a hallgatók

Miben lehet jobb egy magánfőiskola, mint egy állami? Például abban, hogy nem egyszerűen képez, hanem hozzásegít ahhoz, hogy a legjobb állásokat kapják meg a hallgatók.

A Budapesti Metropolitan Főiskola XXI. századi intézmény és kiemelt hangsúlyt fektet a végzettek boldogulására. 11 éve működtetik a KarrierCentrumot, és nemcsak a hallgatóknak nyújtanak segítséget, hanem azoknak is, akik már kikerültek a munkaerőpiacra. Szolgáltatásaik között szerepel pl. a karriermenedzsment azok számára, akik szakmai gyakorlatra készülnek vagy tanulmányaik befejezése előtt állnak. Van náluk személyes márkaépítési tréning, egyéni karrier-tanácsadás, segítenek az irányok megtalálásában, a cégek kiválasztásában, önéletrajzírásban. A már legalább egy éve végzetteknek pedig 3-5 alkalmas coaching jellegű tanácsadást biztosítanak – sorolja Major Szilvia, a centrum vezetője.

Szakonként tartanak „+” rendezvényeket, ahova olyan különleges előadókat hívnak, akik egyébként nem tanítanak a főiskolán. A Kommunikáció+ rendezvényre például a Sony Pictures Television Networks / AXN CENTRAL EUROPE filmbeszerzési menedzserét hívták meg, aki arról beszél majd, hogyan kerülnek az amerikai sorozatok a magyar képernyőkre, a Merketing+ vendége pedig a Prezi alapítója, Somlai-Fischer Szabolcs lesz, aki a vállalkozásokon belüli innovációról tart majd előadást.

Kedvelt a Metropolitan Doors állásbörze, ahova 30-40 céget hívnak meg, náluk érdeklődhetnek a diákok a bejutás feltételeiről, követelményeiről, leadhatják az önéletrajzukat és próbainterjún vehetnek részt, valamint működik CV-ambulancia is.

A hallgatók kipróbálhatják a multik által alkalmazott AC kiválasztást is: tanácsadók segítségével kvázi élesben mehetnek végig a folyamaton.

A gyakorlaton résztvevőket látogatják, a gyakornok és a cég is értékeli egymást. A versenypiac kiszolgálás érdekében a centrum megtudakolja, mit várnak el a cégek a pályakezdőktől, és hogy az elvárásoknak mennyire felelnek meg a főiskolán végzettek. Major Szilvia hangsúlyozza: azt tartják fontosnak, hogy a felsőoktatás és a piac közti teret áthidalják úgy, hogy a diáknak legyen információja a versenyszféra munkaerőpiacáról és arról, hogy hogyan tud ott boldogulni.

De mit mondanak a hallgatók?

Tóth Alexandra még csak idén kezdett, pénzügy és számvitel szakon. Magánfőiskolát azért választott, mert úgy érzi, ezek az intézmények jóval többet tesznek azért, hogy lépést tartsanak a korral, és több lehetőséget adnak, mint az állami felsőoktatás. A Metropolitanre pedig azért jött, mert utánanézett, hogy 15 év alatt milyen gyors fejlődésen mentek át (évről évre több szakon lehet náluk tanulni pl.), ami neki szimpatikus volt, a részese akart lenni. Első benyomásai nagyon pozitívak.

Szűcs Gergely volt kommunikáció szakos hallgató és volt HÖK-elnök már a mesterképzést is elvégezte. Ahogy magát nevezi, rendezvénymoderátor és ceremóniamester, sokszínű munkát végez. Gergely szerint a Metropolitan legnagyobb erőssége az odajáró hallgatókban rejlik. Ezt úgy érti, hogy a különböző szakterületek (kommunikációs, üzlet, turizmus, művészet) diákjai kapcsolataik révén később is egymás segítségére lehetnek, amit egyedülálló lehetőségnek tart.

A gyakorlatorientáltság szerinte nemcsak a kurzusok felépítésében, hanem a különböző programoknál is jellemző. Aki igénybe veszi a KarrierCentrum szolgáltatásait, gondot fordít a kapcsolatépítésre, részt vesz a cég- és műhelylátogatásokon, kiállításokon, azt szerinte kevés meglepetés érheti az életben, mert sok dologra felkészít a főiskola.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik