Gazdaság

Agresszívan növelni kellene a minimálbért, kullogunk a szomszédok után

Az a baj... már megint a panaszok. De valóban, az a baj, hogy a szomszédos országokban sokkal erőteljesebben növekszik a minimálbér. A vak is látja, hogy nehéz úgy növekedni, hogy alig keresnek az emberek nettó 70 ezer forintot. Ezen a bérszínvonalon sürgősen változtatni kell.

A minimálbér és a garantált bérminimum számításaink szerint kb. 650-700 ezer munkavállalót érint. Azaz minden forintnyi emelés befolyásolja az ő bérüket. A gazdasági válság 2008-as kezdete óta a magyar minimálbér bruttó értéken 47 százalékkal nőtt, de ez csak 22 százalékos nettó növekedés. Ez azt jelenti, mintha minden évben 2,9 százalékkal emelkedett volna a minimálbér. Érdemes megnézni a környező országokat, ahol teljesen más dinamikával változtak a kötelező legkisebb bérek is. Ugyanezen időszak alatt Románia évi 9 százalékot, Szlovákia 4,9 százalékot, Lengyelország 6,2 százalékot, Bulgária 8,2 százalékot emelt átlagosan. Egyedül Csehország teljesített rosszabbul a maga 2,3 százalékával. Az állami bérpolitika álságossága abban is tetten érhető, hogy míg a legkisebb keresetek alig nőttek a gazdasági válság kezdete óta, az átlagkeresetek ugyanezen időszakban már évi 3,9 százalékkal nőttek. Míg 2008-ban a nettó minimálbér az átlagkereset nagyságának 46 százaléka volt, ez 2015-ben 43 százalék százalékra csökkent. Azaz ez az út egyre inkább leszakítja a kiskeresetűeket, már az átlagtól is.

A kormány képviseltében Lázár János miniszter már júniusban „véletlenül” elárulta, hogy 5 százalék körüli emelést, azaz 110 ezer forintos bruttó minimálbért tartanak elfogadhatónak, ehhez tervezték a költségvetést. Amennyiben ekkora emelés lenne a végeredmény, akkor lényegében megmaradna az átlagbér és a minimálbér közötti különbség, azaz talán megállítanák a leszakadást, de

ezzel az emeléssel nem közelítenének a 2008-as helyzethez.

Azt is látni kell, hogy az 5 százalékos emeléssel a legutolsók lennénk a visegrádi országokhoz és Romániához, Bulgáriához viszonyítva. Ezekben az országokban átlagosan 12 százalékos emelkedést terveznek a jövő évre (legalacsonyabb lesz Lengyelországban 5,7 százalékkal, legmagasabb Romániában 23 százalékkal). Azaz

a béremelkedés dinamikája nálunk ismét rosszabb lesz, mint vetélytársainknál.

A teljes elemzés elolvasható ezen a linken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik