Gazdaság

KSH: augusztus-októberben tovább javultak a foglalkoztatottsági mutatók

epitoipar(210x140).jpg (Array)
epitoipar(210x140).jpg (Array)

Az idén augusztus és október között eltelt három hónap átlagában 115 ezerrel 4 millió 266 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma az egy évvel korábbihoz képest, ami 2,8 százalékos növekedést jelent. A 15-64 éves korosztály foglalkoztatottsági rátája az egy hónappal korábbi, harmadik negyedévi adathoz képest is 0,1 százalékponttal 64,9 százalékra nőtt, ami 2,2 százalékkal nagyobb arány az egy évvel korábbihoz hasonlítva – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A férfiak foglalkoztatási mutatója valamivel nagyobb mértékben javult, mint a nőké.

Az összességében 115 ezres növekedéshez a hazai elsődleges munkaerőpiac és a közfoglalkoztatás egyformán 52-52 ezerrel járult hozzá, míg a külföldi telephelyeken 11 ezerrel dolgoztak többen..

Munkanélküliség

A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 27 ezer fővel, 290 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 6,4 százalékra csökkent. A férfiakat alacsonyabb szintű munkanélküliség jellemezte, ugyanakkor a javulás a nők esetében nagyobb mértékű volt.

  • A 15–74 éves munkanélküli férfiak száma 11 ezer fővel, 152 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 0,6 százalékponttal, 6,2%-ra csökkent. A munkanélküli nők száma 16 ezer fővel, 138 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 0,9 százalékponttal, 6,6 százalékra mérséklődött.
  • A 15–24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 3,6 százalékponttal, 16,2 százalékra csökkent, jóllehet a munkanélküliek egyötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak és az 55–64 évesek munkanélküliségi rátája is mérséklődött, előbbieké 0,5 százalékponttal, 5,6 százalékra, utóbbiaké szintén 0,5 százalékponttal, 5,7 százalékra.
  • A munkanélküliség átlagos időtartama változatlanul 19,1 hónap; a munkanélküliek 49,2 százaléka legalább egy éve keres állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik