Gazdaság

Csaknem 2 milliárd dollár értékű szerződést kötöttek magyar vállalatok Pekingben

szijjártó kitüntet (Array)
szijjártó kitüntet (Array)

Csaknem 2 milliárd dollár értékben kötöttek szerződést magyar és kínai vállalatok vezetői csütörtökön Pekingben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében – idézzük az MTI-t.

Az Eximbank és a Kínai Fejlesztési Bank közösen egy 500 millió dolláros hitelkeretet hozott létre a Kínába irányuló magyar export és a Magyarországra irányuló kínai beruházások támogatására.

“A mai nap is bizonyítja, nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország és Kína között a gazdasági és politikai kapcsolatok soha nem voltak olyan jók, mint most” – hangsúlyozta a helyszínen Szijjártó Péter az MTI-nek.

Elmondta, a bankközi megállapodás mellett arról is egyezség született, hogy a magyar informatikai távközlési fejlesztésekbe beszáll a Huawei kínai óriásvállalat, amely 300 ezer dollárral támogatja a győri Széchenyi István Egyetemet. A győriek egy minden technikai igényt kielégítő informatikai képzési labor létrehozására fordíthatják ezt a pénzt, ahol évente 100 hallgatót fognak képezni.

Az aláírók között volt az EPS mobilparkolási fizetéssel foglalkozó magyar cég vezetője is, aki kínai partnerével, a ZTE kínai távközlési hálózati és eszközgyártóval egy 450 millió forint törzstőkéjű közös vállalat létrehozásáról döntött. Céljuk, hogy Kínában százezer mobilfizetéssel működő parkolóhelyet hozzanak létre, illetve azokat üzemeltessék.

A Wizz Air sikeres kínai együttműködéseinek sorában ezúttal egy újabb lízingszerződés keretében, listaáron 1,4 milliárd dollárt érő, 11 új repülőgép beszerzéséről írt alá szerződést a China Construction Bankkal.  A miniszter ezzel kapcsolatban kijelentette, az új Airbus A321-es típusú repülőgépekkel továbbra is a Wizz Airé lesz a legfiatalabb flotta Európában; a vállalat pedig képes lesz tovább növelni azt a 20 milliós utasszámot, amelyet az elmúlt 12 hónapban elért.

Szijjártó Péter azt mondta: eddig összesen 3,5 milliárd dollárnyi kínai befektetés érkezett Magyarországra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik