Gazdaság

Új fegyvert vet be a GVH a kartellezés ellen

Kartell Chat néven a kartellekkel kapcsolatos kérdések megválaszolására anonim kapcsolatfelvételi eszközt indított a Gazdasági Versenyhivatal – közölte Juhász Miklós, a versenyhatóság elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Kérdéseket lehet – névtelenül – feltenni a kartellekkel, az engedékenységi politikával és eljárással, valamint az informátori díjjal kapcsolatban is. Hasonló kommunikációs eszköz csak Németországban működik – tette hozzá az elnök.

Milyen esetekben várja jelzését a GVH?

  • Elsősorban a kőkemény kartellek esetében. A chat zárt rendszere lehetőséget biztosít arra, hogy a GVH szakemberei számára anonim módon tegye fel kérdéseit, illetve ily módon osszon meg információkat.
  • A versenytársak közötti, az alább felsorolt jellegű, tartalmú és célú megállapodásokkal vagy összehangolt magatartásokkal (a továbbiakban: megállapodás) kapcsolatban várunk jelzéseket:
  • Olyan, versenytársak közötti megállapodás, amely közvetlenül vagy közvetve a termék vagy szolgáltatás vételi vagy eladási árának rögzítésére irányul, azaz a versenytársak megállapodnak abban, hogy az adott terméket vagy szolgáltatást milyen áron fogják értékesíteni ahelyett, hogy egymástól függetlenül határoznák meg az áraikat. (Ez közismertebb nevén az árrögzítés.)
  • Olyan, versenytársak közti megállapodás, amely a piac felosztására irányul, azaz a versenytársak előre felosztják egymás között, hogy melyik vállalkozás milyen fogyasztói körnek vagy potenciális fogyasztói körnek fogja értékesíteni az adott terméket vagy szolgáltatást és megállapodnak abban, hogy e körben nem versenyeznek egymással. (Ez közismertebb nevén a piacfelosztás.)
  • Olyan, versenytársak közti megállapodás, amely a termelési, eladási kvóták meghatározására irányul, azaz a versenytársak megállapodásukkal korlátozzák azt, hogy egy adott termékből mennyit gyártanak, adnak el a piacon.
  • Közbeszerzési kartellek. A versenytárgyalásokon, közbeszerzési eljárásokon és más pályázatokon való – versenytárs ajánlattevők közötti – összejátszás. A pályázók általában előzetesen megállapodnak arról, hogy ki nyeri magas áron a tendert, míg a többiek nem pályáznak, vagy eleve versenyképtelen ajánlatokat adnak be, esetleg visszavonják ajánlataikat.
  • A vertikális megállapodások olyan, áruk és szolgáltatások eladására, illetve vételére vonatkozó megállapodások, amelyek a termelési vagy az értékesítési lánc különböző szintjein tevékenykedő vállalkozások között jönnek létre. A gyártók és a nagy- vagy kiskereskedők közötti forgalmazási megállapodások a vertikális megállapodások tipikus példái.

Aki kiszáll, és feldobja a többieket, annak ezt kínálják

Az engedékenységi politikáról Juhász Miklós kifejtette, aki feltárja a kartellt, kiszáll belőle, és bizonyítékot szolgáltat, valamint együttműködik a versenyhatósággal, az mentesülhet a bírság alól vagy alacsonyabb bírságra számíthat. Aki először lép, az teljesen mentesül a bírság alól, az utána következők 20-50 százalékos engedményt kapnak.

Magyarországon 2004-ben egy GVH közlemény honosította meg az engedékenységet, a versenytörvénybe pedig 2009-ben került be, az uniós szabályokkal egyezően. Az uniós kartelleljárások egyharmada indul engedékenységgel, ez Magyarországon csak 15-30 százalék, ezért fontos tudatosítani az engedékenység jelentőségét – hangsúlyozta a GVH elnöke. Egy felmérés szerint a cégvezetők 22 százaléka nem hallott a versenytörvényről, egyharmaduk pedig úgy vélte, hogy a piac felosztása nem jogellenes – jegyezte meg.

Az engedékenység jegyében a bírság elengedése vagy mérséklése elősegíti a kartellek feltárását. Egy másik elemzés szerint a kartellek 10 százalékkal emelik az árakat, amelyeket a fogyasztók fizetnek meg, ezért megszüntetésük többet ér, mint az elengedett bírság – érvelt Juhász Miklós.

Nyugtatnak

Kérdésként merült fel az, hogy az engedékenységgel azért nem élnek a cégek, mivel attól tartanak, hogy kizárják magukat a piacról. Füzesi Géza, a GVH felderítő irodájának a vezetője azt mondta, a gyakorlati tapasztalat az, hogy továbbra is a piacon maradnak és ez egész Európára igaz.

Az engedékenységi politika népszerűsítésére Nem marad köztetek címmel kommunikációs kampányt indít a GVH. Ennek célja elsősorban a kkv-k elérése, azok versenytudatosságának a javítása – ismertette Tevanné, Südi Annamária, a GVH főtitkára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik