Gazdaság

Áremelést szavaztak meg a romlott húst szállító cégnek

A Figyelő Online számolt be elsőként az országos botrányt kavaró ügyről: a TS Gastro ceglédi főzőkonyhájában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrei nem kevesebb, mint 240 kiló olyan élelmiszert találtak, majd foglaltak le, aminek már semmi keresnivalója sem lett volna ott. A romlott élelmiszer – közte több mint 80 kiló hús és húskészítmény – azonnali megsemmisítését rendelték el a TS Gastro számlájára.

Időközben a Figyelő Online birtokába jutott egy vérlázító városi határozat: a romlott élelmiszerekkel megbukó TS Gastronak 5 százalékos áremelést ítéltek meg. (Persze, mint a lap megjegyzi, ezt nem verték nagy dobra.) Hogy mit jelent ez a cégnek? Tavaly Cegléd város közétkezetésre szánt 216 millió forintjából 170 millió forintot a TS Gastro kapott, vagyis az áremeléssel ezentúl 8,5 millió forinttal több jár majd neki, függetlenül attól, hogy romlott húst szállítottak, és a NÉBIH elmarasztalta, és pénzbírsággal sújtotta őket.

Cegléd városának hála így a pár százezres büntetés még kevésbé lesz gond a cégnek

Ha kíváncsi, hogyan reagált az önkormányzat a büntetésre és a polgármester a lap faggatózására, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik