Gazdaság

Dobra verik az állami földeket: hamis adatok miatt több pályázat is érvénytelen lehet

Nem egyeznek az eladásra szánt földekről szóló pályázati kiírásokban szereplő adatok a földhivatalban hivatalosan vezetett földhasználati lapokon bejegyzett adatokkal – írja szerdai számában a Magyar Nemzet. A lap szúrópróbaszerűen kiválasztott állami földek pályázati anyagait vetette össze a közhiteles nyilvántartással, két esetben találtak eltérő információkat. Mint írják, a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. által művelt, decemberben kalapács alá kerülő szántó a kiírás szerint 2037-ig haszonbérlettel terhelt, az ingatlan-nyilvántartás szerint azonban a haszonbérlet már 2017-ben lejár. A Magyar Nemzet jogi szakértője szerint nem egyedi esetről lehet szó, a tévedés mesterségesen távol tarthat licitálókat az árveréstől.

A másik, 138 hektáros szántót az Alcsiszigeti Mezőgazdasági Zrt. bérli az államtól, ugyanúgy december 8-án árverezik el, mint a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. által megművelt területet. Az ingatlanjegyzék szerint ezt a földet 2035-ig terheli haszonbérleti szerződés, a földhivatalban vezetett adatok szerint viszont a szerződés 2017-ben már lejár.

Ahogyan kedden beszámoltunk róla: nem lesz visszamenőleges földbérletidíj-emelés, a parlament ugyanis nem szavazta meg az erre vonatkozó fideszes javaslatot, ezzel a kormány belesétált a saját csapdájába. Hogy miért kényelmetlen a kormány számára, hogy nem ment át a „lex Simicska”, itt megtudhatja.

 

UPDATE: Az NFA szerint helyesen jártak el

Szerdán kiadott közleményében cáfolja a Magyar Nemzet állításait a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA).  Írásuk szerint az NFA a földértékesítési hirdetményekben tájékoztató jelleggel, helyesen közli az aktuális földhasználati jogokra vonatkozó adatokat, mely a földhasználati nyilvántartástól kivételes esetekben eltérhet. Magyarázatuk szerint az NFA a pontos tájékoztatás érdekében, gondosan eljárva a földhasználati nyilvántartásba még be nem jegyzett terheket is megpróbálja az érdeklődő gazdákkal teljes körűen közölni.

Mint írják, számtalan olyan állami földterület van, amelyre vonatkozó hatályos haszonbérleti szerződés még nem járt le, de az NFA már korábban megpályáztatta egy újabb 20 éves időszakra. A közhiteles földhasználati nyilvántartás értelemszerűen csak a hatályos földhasználati adatokat tartalmazza. Így tehát aki 2017-től lesz egy állami terület bérlője, az nem tud előre bejelentkezni már most újabb 20 évre a nyilvántartásba. Ezt csak a kontraktus hatályba lépésekor, illetve a saját birtokba lépésekor tudja megtenni – magyarázzák.

Mindezek alapján a szervezet azt állítja: helyesen jártak el, amikor teljes körűen arról a jövőben hatályosuló, de már megkötött haszonbérleti jogviszonyról is tájékoztatták a leendő potenciális vevőket, ami majd a jövőben fogja terhelni az adott földet. A két adatbázis tehát egymással összhangban van, az ügyfelek így kaphatnak teljes képet a földhasználati viszonyokról – zárja sorait az NFA.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik