Gazdaság

Megint lassult a GDP növekedése

jaguar land rover gyár (Array)
jaguar land rover gyár (Array)

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2015 III. negyedévében 2,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedést alapvetően az ipar, azon belül a járműgyártás, valamint a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás teljesítményének bővülése okozta.

A naptárhatással kiigazított és rendkívüli tényezőktől megszűrt adatok szerint a harmadik negyedévben 2,2 százalékos volt a gazdaság teljesítményének emelkedése az előző év azonos időszakához viszonyítva a második negyedévi 2,4 és az első negyedévi 3,1 százalékot követően. – jelezte a KSH első becslésében.

gdp

Az előző negyedévhez viszonyítva 0,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék volumene az idei harmadik negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint, csakúgy, mint az első két negyedévben.

dgp_1

Az első három negyedévben 2,8 százalékkal nőtt a GDP a nyers adatok és a naptárhatástól megszűrt adat szerint is, az első fél évi 3,1 százalékot követően. A naptárhatás mellett az egyéb egyszeri hatásoktól is megtisztított adatok szerint 2,6 százalékos volt a három negyedévi növekedés, míg az első fél évben 2,8 százalékot regisztrált a statisztika.

Ezért lassult a növekedés

Az adatok ismertetésekor Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője elmondta: a növekedési ütem mérséklődésében szerepet játszott a mezőgazdaság teljesítményének visszaesése, de az ipar, valamint a feldolgozóipar éves bővülése is kisebb volt az eddiginél. Ugyanakkor az előző negyedévhez képest a szolgáltatások nagyobb mértékben járultak hozzá a növekedéshez – tette hozzá. Az építőipar teljesítménye az idei harmadik negyedévben megtorpant.

A harmadik negyedévi GDP részletes adatait december 4-én teszi közzé a KSH.

Elemzői vélemények: alulmúlta a várakozásokat a GDP-növekedés

Az Erste elemzői, Barczel Vivien és Ürmössy Gergely szerint a várakozásokat alulmúlta a harmadik negyedéves GDP bővülésének mértéke. Vélhetően folytatódott a beruházások csökkenő trendje, azaz a tavalyi évhez képest kevesebb beruházás indult a magyar gazdaságban, ami érdemben visszafoghatta a növekedés mértékét – tették hozzá.

Régiós összehasonlításban nemcsak leszorult a dobogóról Magyarország, hanem sereghajtóvá vált, hiszen Szlovákia és Románia gazdasága 3,6-3,6 százalékkal, Csehországé pedig 4,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben. Az Eurózóna fejlett gazdaságainak növekedési ütemét továbbra is meghaladta a magyar, azonban a különbség csökkent. Így a nyugat-európai országokhoz való felzárkózás üteme érdemben lassult.

Előretekintve, továbbra is fenntartják 2,8 százalékos növekedési várakozásukat 2015-re és a 2,4 százalékos előrejelzésünket 2016-ra, azonban látnak lefelé mutató kockázatokat. Ha a negyedik negyedév is negatív meglepetést hoz, akkor a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa jövőre úgy dönthet, hogy újra kamatcsökkentő ciklusba kezd annak érdekében, hogy támogassa a GDP-növekedést – vélik.

A várakozásoknak megfelelő volt a növekedés lassulása

Megfelelt a várakozásoknak a gazdasági növekedés harmadik negyedévi lassulása az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik az év egészére valamivel 3 százalék alatti növekedéssel számolnak.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint az utolsó negyedévben javulhat a helyzet, a harmadik negyedévesnél nagyobb növekedés várható, összességében pedig 2,5-3 százalékos növekedéssel lehet számolni az idei év egészére.

A CIB Bank elemzői kommentárja szerint az első két negyedévhez képest a vártnak megfelelően folytatódott a fokozatos lassulás, az eredmény kissé elmarad a piaci várakozásoktól, ami 2,5 százalék volt. Ugyanakkor a negyedéves növekedési ütem nem változott. Várakozásuk szerint az éves átlagos GDP-növekedés 2,7-2,8 százalék közelében lehet a tavalyi 3,7 százalék után, amit 2016-ban további lassulás követhet – írták.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője kifejtette: a harmadik negyedévi lassulás után, részben bázishatások miatt, újra gyorsulhat a növekedés az utolsó negyedévben és közelebb kerülhet a 3 százalékos ütemhez.  Az idei növekedési előrejelzésüket a beérkező részletes adatok függvényében 3,1 százalékról kismértékben 3 százalék alá módosíthatják – jelezte.

Az NGM az időjárást hibáztatja

A GDP növekedésének lassulása mögött a tavalyinál gyengébb mezőgazdasági teljesítmény húzódik meg, ami az aszályos nyárnak és az előző évi magas bázisnak tudható be, az ipari termelés és a fogyasztás változatlanul dinamikusan emelkedik, a külkereskedelem teljesítménye is látványosan alakul – reagált Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik