Gazdaság

Kiderült, mennyi aranya van Matolcsy jegybankjának

matolcsy györgy (Array)
matolcsy györgy (Array)
Az MNB 1992 óta egyetlen uncia aranyat sem vásárolt, holott a világ jegybankjai az utóbbi években folyamatosan növelték aranytartalékaikat, hogy csökkentsék a dollárnak való kitettségüket.

1989 májusában apadt hirtelen 65-ről 3 tonnára a magyar aranytartalék, hogy az akkor adósságban vergődő ország ne menjen csődbe.

A Világgazdaság csütörtöki cikke emlékeztet, az MNB akkor sem szállt be aranyvásárlásba, amikor 2001-től 2012-ig 300 dollárról 1900 dollárra ugrott az aranyárfolyam. Az utóbbi néhány évben az aranyár 1200-1400 dollár köré korrigált, de a magyar jegybank továbbra is ellenáll a csábításnak.

Az MNB által publikált adatból kiderült, hogy az aranytartalék idén október végén is 3 tonnát tett ki.

A jegybank indokolt is a lapnak, azt mondják, folyamatosan figyelemmel kísérik a nemzetközi tendenciákat az aranytartalék kezelésének terén, a befektetési megfontolások mellett minden lehetséges szempontot (például a befektetések biztonságát) messzemenően figyelembe véve hozzák meg döntéseiket.

A jegybank úgy látja, az ország sérülékenységének szempontjából az aranyat és a devizaköveteléseket is tartalmazó nemzetközi tartalékok nagysága, nem pedig az összetétele számít.

A lap úgy tudja, a magyar aranykészletet az MNB Londonban tárolja, bár nem tudni, milyen formában, és melyik bankban. A Világgazdaság a valószínűsíti, hogy a London Bullion Market Associaton által kibocsátott, a befektetőknek leginkább ajánlott Good Delivery aranytömbökben tárolják a pénzt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik