Gazdaság

Százból csak öt startup lőtt 100 milliós árbevétel fölé 5 év alatt

GazdaságTV
GazdaságTV

2015. 11. 10. 09:51

Ez pontosan 2174 céget jelent a 2009-ben alapított több mint 41 ezer cégből. Az Opten adatbázisából azt is megtudtuk, hogy csak pár száz olyan cég lett, akik milliárd fölé mentek és szintén csak pár száz, ahol külföldi tulaj is jött és 100 millió fölé ment az árbevétel.
Korábban a témában:

2009-ben, mintegy 41 ezer tisztán hazai érdekeltségű cég jött létre Magyarországon, ebből jelenleg már csak 26 ezer működik, tehát a cégek közel 40 százaléka már effektíve el is tűnt a gazdaságból. „Riasztóan magas a startup cégek között a megszűnések aránya, ez számos okra vezethető vissza, a legfontosabbak az üzleti terv nélküli cégalapítások, kényszervállalkozások, de a gazdasági környezet keresleti és finanszírozási oldala sem volt túl kedvező a 2009-et követő években”- mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs vezetője.

A vizsgált időszakban alapított cégeknek mindössze 37 százaléka volt olyan, hogy a tulajdonosok első vállalkozásának számított az összes többi cég már új nekifutásnak számít, és az arány általánosságban is jól jellemzi azt, hogy nem feltétlen lesz rögtön a tulajdonosok első vállalkozása sikeres. „Az addig még rendben is van, és természetes is, hogy mindenkinek több esélye van, a problémák ott kezdődnek, amikor a vállalkozók visszaélnek ezzel a lehetőséggel, és hátrahagyják cégeiket, komoly bizonytalanságot generálva így a cégvilágban.”

Az alapításkori tulajdonosok átlagéletkora 39 év, tehát nincsenek az egyetemről frissen kijövő vagy csak néhány év tapasztalattal rendelkező vállalkozók túlsúlyban, hanem az innovatív technológiákra épített cégeket is többnyire komolyabb tapasztalattal rendelkező magánszemélyek hozzák létre. A startup cégek jelentősége alkalmazotti oldalon is megmutatkozik, hiszen az 5 évvel ezelőtt alapított cégek jelenleg 78 ezer magánszemélynek adnak munkát közvetlenül.

A startup cégek sikerességét 2 tényező mentén érdemes megnézni, az egyik, hogy sikerült-e mérhető árbevételt produkálniuk, másrészről hogy külföldi befektető belépett-e a cégbe tulajdonosként. A magyarországi, elaprózódott cégstruktúrában egy 100 millió Ft-os árbevételű cég, már tényezőnek számít, hiszen az összesen 570 ezer működő cégből csak 50 ezer éri el a limitet. A 41 ezer 2009-ben indult startupból közel 2200 elérte 2014-re a 100 Millió Ft-os árbevételt, ezek a cégek tehát hazai viszonylatban is jól teljesítőnek számítanak. 142 cég pedig már az 1 Mrd Ft-os árbevételt is átlépte, ami hazai viszonylatban már igazi sikertörténetnek tekinthető.

Cégek száma Cégek aránya
Alapítás 2009 41584 100,00%
Jelenleg is működik 26589 63,94%
Megszűnt, vagy megszüntetésre irányuló eljárás alá került 14995 36,06%
Tulajdonosok első cége 15526 37,34%
2014-es árbevétel 100 M Ft felet 2174 5,23%
2014-es árbevétel 1 Mrd Ft felet 142 0,34%
Külföldi tulajdonost jegyeztek be 1501 3,61%
Külföldi tulajdonost jegyeztek be és 2014-es árbevétel 100 M Ft felett 140 0,34%
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US actress Sharon Stone arrives on May 21, 2013 for the screening of the film "Behind the Candelabra" presented in Competition at the 66th edition of the Cannes Film Festival in Cannes. Cannes, one of the world's top film festivals, opened on May 15 and will climax on May 26 with awards selected by a jury headed this year by Hollywood legend Steven Spielberg.     AFP PHOTO / LOIC VENANCE / AFP PHOTO / LOIC VENANCE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.