Gazdaság

Lázár minisztériuma kicselezte az új közbeszerzési törvényt

lázár jános (Array)
lázár jános (Array)

Maga a Lázár János vezette Miniszterelnökség is kicselezte az új közbeszerzési törvényt: két nappal azelőtt adott fel ötmilliárdos tanácsadói pályázatot, hogy a kancellária menedzselte törvény hatályba lépett volna – számol be a hvg.hu. Bár tavaly Lázár János még arról beszélt, hogy tűzzel-vassal igyekszik irtani az uniós pénzek vérszívóit, a Miniszterelnökség most egy 5 milliárd forintos, öt évre szóló tenderen keres külső segítőket közbeszerzési és jogi szakértői tanácsadásra . A  Miniszterelnökség nem várta meg a saját maga által forszírozott új közbeszerzési törvény november elsejei hatályba lépését, még október 29-én feladta a hirdetményt, így a régi szabályok szerint zajlik majd az eljárás az óriástenderen.

Ahelyett, hogy a tendert egyben meghirdették volna, három részre bontották a feladatot, miközben a két kétmilliárdos és az egy egymilliárdos rész ugyanazokra a munkákra szól. A különbség mindössze annyi, hogy a kétmilliárdos rész nyerteseinek évi 600-600 darab minőségellenőrzési jelentést és tanúsítványt kell elkészítenie, míg az egymilliárdosnak fele ennyit. A keretmegállapodások alapesetben arról szólnak, hogy a nyerteseknek a majdani konkrét feladatok felmerülésekor újabb árajánlatokat kell beadniuk. A részekre szabdalt tendernek lehet akár több nyertese is, de kérdéses, milyen alapon, melyiktől kér majd ajánlatot a Miniszterelnökség. Közbeszerzési szakértők szerint ez a módszer azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a folyamatos verseny helyett a szerződés időtartama alatt bebetonozott árakon végezzék el a munkákat.

A piacon három esélyes indulót látni. Az egyik az Ész-Ker Kft., a Fidesz-frakció kedvelt közbeszerzési tanácsadója, melynek tulajdonosát, Kárpáti György Pétert Lázár Jánoshoz közelálló üzletemberként tartják számon. Labdába rúghat az eddig állami megrendelésekkel jól kitömött Provital Zrt., amely esélyein nem javít egy cudarul végződött OLAF-vizsgálat, illetve az Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt., amelyet a Provital utódjának lehet tekinteni.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik