epitoipar(210x140)(2).jpg (építkezés, építőipar, )
Gazdaság

Még mindig padlón a lakásépítés

24.hu
24.hu

2015. 11. 04. 09:20

A KSH jelentése szerint kevesebb lakás épült, de több építési engedélyt igényeltek.
Korábban a témában:

A harmadik negyedévben 1574 lakás épült, 290-nel (5,6 százalékkal) kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában, a kiadott építési engedélyek száma 3035 volt, 97-tel (3,3 százalékkal) több a tavalyinál – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az év első kilenc hónapjában 4657 lakás épült, 9,5 százalékkal kevesebb, mint a múlt év első három negyedévében, a kiadott építési engedélyek száma viszont 24 százalékkal, 8616-ra nőtt.

2015. I–III. negyedévben az előző év azonos időszakához képest:

  • az épített lakások száma országosan 9,5, Budapesten 21 százalékkal csökkent, a megyei jogú városokban 15 százalékkal nőtt;
  • Budapesten 73 százalékkal több lakás építését engedélyezték, mint egy évvel korábban;
  • a természetes személyek által épített lakások aránya 61-ről 58 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 38-ról 41 százalékra nőtt, és utóbbiak aránya Budapesten 67-ről 70 százalékra emelkedett;
  • az építés célját tekintve saját használatra a lakások 54, értékesítésre 43 százaléka épült;
  • az újonnan épült lakóépületek között a családi házak aránya 58-ról 56 százalékra, a többszintes, többlakásos épületeké 38-ról 34 százalékra csökkent, a lakóparkban épült lakások aránya – több fővárosi beruházás befejeződésének hatására – 2-ről 7 százalékra nőtt;
  • a használatba vett lakások átlagos alapterülete 100 m2 volt, 2 m2-rel kevesebb, mint egy éve;
  • a kiadott új építési engedélyek alapján 26 százalékkal több, összesen 4816 lakóépület építését tervezik, míg a nem lakóépületekre kiadott engedélyek száma (3329 darab) 14 százalékkal csökkent.

Az ingatlan.com szakembere szerint a következő időszakban részben a lakáscélú állami támogatásoknak, ezen belül az új lakásokra is igényelhető 0,5-3,25 millió forint összegű családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK), az új lakások iránti fokozódó igény miatt növekedhet az új lakások piaca, amely az elmúlt években jelentős visszaesést volt kénytelen elkönyvelni.

“A válság előtti, a szakma által egészségesnek tartott szinttől, az évi 40 ezer új lakástól még egyelőre messze van a piac. A lakásépítések elmaradása miatt az új lakások potenciális vásárlóinak továbbra is a használt lakások közül kell válogatnia. Ez pedig továbbra is árfelhajtó tényező lehet a használt lakások piacán.” – fogalmazott Balogh László.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. március 29.
A főváros egyik legdrágább környéke a Duna partján épített Xlll. kerületi Marina Part. Ennek oka az, hogy kizárólag új építésű lakásokat találunk a környéken.
MTVA/Bizományosi: Balaton József 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.