Gazdaság

Vajna novemberben kaphat áment a GVH-tól

Ha egyszerűsített eljárásban vizsgálják a filmmogul beadványát, akkor 20-22 nap alatt is megkaphatja az engedélyt, míg Simicskáék még be sem adták a kérelmet, igaz erre nincs időkorlát.

A tranzakció, amelynek keretében Andy Vajna cége, a Magyar Broadcasting Co. Kft. megvásárolja a TV2-t, legkorábban november közepén hajtható végre. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ugyanis egyszerűsített eljárásban harminc nap alatt hoz döntést, bár az utóbbi időszak gyakorlata alapján ez átlagosan 20-22 nap.  Ha viszont nem egyszerűsített eljárásról lesz szó, akkor a vizsgálat négy hónap. – írja a Világgazdaság.

A lapnak Basa Andrea, a GVH szóvivője elmondta, Vajnáék már október 16-án benyújtották a szerződés alapján a kérvényüket.

A versenytörvényben egyébként nem szerepel arra vonatkozó időintervallum, hogy egy fúzió esetén meddig kell a GVH vizsgálatát kezdeményezni. Általában azonban a feleknek érdekük a gyors ügymenet, ami Fonyó Károly cége esetében egyáltalán nem biztos.

A Világgazdaság szerint a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó Megapolis esetében a kiterjedt médiabirodalomhoz való illeszkedés miatt egyébként bonyolultabb versenyhivatali eljárásra lehet számítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik