Gazdaság

Athénban tárgyalnak a nemzetközi hitelezők

A segélycsomagért cserébe támasztott feltételek teljesítését vizsgálják.

Athénban megkezdték tárgyalásaikat a görög kormány, valamint a nemzetközi hitelezők képviselői, hogy értékeljék a 86 milliárd eurós segélycsomagért cserébe támasztott feltételek teljesítését.

Görögországot Evklídisz Cakalotosz pénzügyminiszter képviseli, a hitelezők részéről pedig jelen vannak az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank, az Európai Stabilitási Mechanizmus, valamint a Nemzetközi Valutaalap képviselői.

Az Európai Stabilitási Mechanizmus még augusztusban átutalta a három évre szóló segélycsomag első, 26 milliárd eurós részletének felét. Ennek java részét a kormány az esedékes törlesztő részletek kifizetésére fordította. Görögország újabb kétmilliárd eurót kaphat meg, ha sikerrel végződnek az első felülvizsgálati tárgyalások.

A görög parlament október 16-án fogadta el azt a salátatörvényt, amely a mentőprogramért cserébe elvárt megszorító intézkedések egy részét tartalmazza. Egyebek mellett emelték a nyugdíjkorhatárt és az egészségügyi járulékok mértékét, korlátozták a korai nyugdíjazás lehetőségét. A következő szakaszban rendezni kell az agrárvállalkozók adózását, emelik majd a magánoktatásra kivetett adót és egybeolvasztják a nyugdíjalapokat, ami állami alkalmazottak leépítésével jár majd együtt.

Az athéni vezetés azt szeretné, ha a következő hónap végéig le tudnák zárni a tárgyalásokat, hogy még az  év végére fel tudják tőkésíteni a görög bankokat. Erre a célra az Európai Stabilitási Mechanizmus tízmilliárd eurót különített el.

Görögországnak a 86 milliárd euró törlesztését 15 év múlva kell elkezdenie, az összeget 32,5 év alatt kell visszafizetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik