Gazdaság

Az Orbán-kormány államosítaná a teljes energiaszektort

Az Index birtokába került miniszterelnökségi vitaanyagból kiderül: a kormány 566-596 milliárd forint hitelből 2017-ig megvásárolná az infrastruktúrát birtokló, külföldi kézben lévő energiacégeket is. Ezzel teljesssé válik az energiapiac államosítása.

Az állam az Első Nemzeti Közműszolgáltató létrehozásával első körben az energiaszolgáltató cégeket vásárolta meg. Most az infrastruktúrát tulajdonló cégeket akarja megvenni, azaz állami lehet majd a vezetékek és csövek jelentős része is.

A Miniszterelnökség anyaga szerint:

  • a hálózati cégeket a következő években az Első Nemzeti Infrastruktúra Alap (ENIVA) nevű társaság tulajdonába adják
  • a következő két évben erre nagyjából 925-955 milliárd forintot szánnak HITELBŐL

A dologban technikailag az a trükk (túl azon, hogy az állami rezsicsökkentés hosszú távon sokkal drágább lesz a lakosságnak, mint az olcsó olajat és gázt a piacról beszerezni), hogy az állami MFB-től vennének fel hitelt 2018 december végi lejárattal. Azért, hogy a hitel formálisan ne a központi költségvetést terhelje.

Az Index által megszellőztetett elképzelés még csak terv. A Miniszterelnökségen azt mondták a lapnak, hogy nincs tikolnivalójuk, az elosztótársaságokban való állami érdekeltségszerzés a nyilvánosság előtt zajló folyamat, a vásárlás lehetőségeit és feltételeit folyamatosan vizsgálják, de ezzel kapcsolatban egyelőre nem született döntés. Ilyen üzleti tárgyalások jelenleg nem is zajlanak, konkrét összegeket sem tudnak közölni.

Mindez azt jelenti: borítékolható, hogy két éven belül az államé lesz a teljes magyar energiaszektor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik