Gazdaság

A kereskedelmi szövetség a bérterhek mérséklését kéri a kormánytól

penztargep(210x140).jpg (pénztárgép, e-kassza, számla, bolt, )
penztargep(210x140).jpg (pénztárgép, e-kassza, számla, bolt, )

A kereskedelmi vállalkozások versenyképességének fenntartása érdekében az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) a bérterhek csökkentését szorgalmazza , amellyel megítélésük szerint a munkaerőhiány is mérsékelhető.

A láncok szerint nincs annyira nagy gáz

Az év második negyedévében már 3 ezer betöltetlen álláshely volt a kereskedelemben, ahol a KSH adatai szerint 340 ezren dolgoztak. Az OKSZ elemzése szerint -, amelyet pénteken juttatott el az MTI-nek – elsősorban a szakképzett munkaerő vált hiánycikké. Ugyan a nyilvántartott munkanélküliek közül 34 ezernek volt az utolsó munkahelye a kereskedelemben, az üres álláshelyeket a megfelelő szakképzettség hiányában velük nem lehet betölteni.

Az ágazatban nagy a fluktuáció, a nagyobb fizetés reményében cégről-cégre vándorolnak az alkalmazottak – emlékeztet az OKSZ.

A vállalkozások versenyképessége mindenképpen megsínyli a munkaerőhiányt, amely miatt romlik a termelékenység, lassabban halad a munka. Az OKSZ nyilvánvalónak nevezi, hogy a jelenlegi  bérek mellett nem lesz több munkaerő. A béremelés viszont rontja a versenyképességet – jegyzik meg.

Csak a bérterhek mérséklése segíthet

A versenyképesség megőrzése érdekében elengedhetetlennek tűnik a bérterhek mérséklése is,  egy munkavállaló ugyanis a ráfordított összes bérköltségének csak a felét kapja kézhez, a másik fele a költségvetés bevétele.

Az OKSZ szerint a bérteher alacsonyabb aránya, az adócsökkentés első lépésben ugyan veszteség a költségvetésnek, de a béremelések és a munkaerőpiac tisztulása nyomán ez a bevételkiesés mérséklődik. A vállalkozások széles köre viszont e nélkül egyre kevésbé lesz képes a képzett munkaerő megtartására, a kiesők pótlására, ami sokkal nagyobb veszteségeket is okozhat.

Az OKSZ elébe megy annak az ellenérvnek, hogy a szépen növekvő kiskereskedelmi forgalom teret engedhetne a béremeléseknek is, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a KSH mutatók kiugró növekedése jelentős részben az online pénztárgép rendszer piactisztító hatásának köszönhető – hiszen  éppen ezért vezették be az online kasszarendszert. Jövőre pedig  már visszafogottabb lesz a kiskereskedelem növekedése, a kereskedelmi kisvállalkozások nagy tömegének pedig kisebb a mozgástere a bérgazdálkodásban is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik