Gazdaság

Augusztusban ismét padlót fogott az építőipar

hegeszto(210x140).jpg (Array)
hegeszto(210x140).jpg (Array)

Már a júliusi statisztikából is sejteni lehetett, hogy kedvezőtlen fordulat várható az építőiparban, és ez augusztusra világosan látszik is. Ebben az évben először csökkent az építőipari teljesítménye augusztusban és 6,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól  – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző hónaphoz hasonlítva az építőipar termelése 3,6 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok szerint.

A termelés mindkét építménycsoportban visszaesett, az épületek építése 5,2, az egyéb építmények építése 6,8 százalékkal maradt el a tavaly augusztusitól.

Ami még jól mutat egyelőre, az az idei eddigi teljesítmény: az év első nyolc hónapjában az építőipari termelés az augusztusi visszaesés ellenére is összességében 4,7 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához mérten.

A jövő sem túl rózsás

Ami szintén nem túl biztató, hogy a megkötött új szerződések volumene 10,6 százalékkal csökkent augusztusban, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 18,9, az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződéseké 4,0 százalékkal. Hát igen, hiányoznak nagyon az EU-s pályázatokból eredő források beruházásai.

Az új szerződések több mint egy éve tartó visszaesése következtében az augusztus végi szerződésállomány volumene 48, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 6,4, az egyéb építményeké 56,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

NGM

A minisztérium közleménye hangsúlyozza, a korábbi hónapokban tapasztalt növekedéstől elmaradó dinamika mögött részben a tavalyi év kiemelkedő teljesítménye miatti magas bázis húzódik meg, másrészt a szerződésállomány csökkenése már előrevetítette az ágazat teljesítményének gyengülését.

A GKI építőipari bizalmi indexére hivatkozva pedig megemlítették: értéke augusztus után szeptemberben is tovább javult, és a lakáspiacon bekövetkezett trendforduló némileg ellensúlyozhatja a rendelésállomány szintjét és az EU-s források ciklikusságát. Hozzátették: a kormány mindemellett vizsgálja annak lehetőségét, hogyan tartható fenn az ágazat tartós növekedése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik