Gazdaság

A női cégvezetők száma csökkent, pedig megbízhatóbbak ezek a cégek

Csökkenőben a nők szerepe a magyar cégvilágban. Az elmúlt években a cégek számának drasztikus visszaesése jobban megrostálta a gyengébbik nemhez kötődő cégeket. Az Opten adatai szerint a tisztán férfi menedzsmentű cégek 10 százalékkal rosszabb kockázati besorolással rendelkeznek.

A rohanó üzleti életben egyre komolyabb feszültséggel és terheltséggel kell szembenéznie a cégvezetőknek, és mivel a hölgyeknek az élet több területén is helyt kell egy időben állniuk, így vélhetően kevesebben vállalják az akár napi 10-12 munkaórát is lekötő felső vezetői szerepet.

Pedig azok a cégek, ahol női vezető vagy cégjegyzésre jogosult van, megbízhatóbbnak tekinthetünk a statisztikák alapján: az Opten tanulmánya szerint ezen vállalatok élettartama átlagosan 12 év, míg a pusztán férfi menedzsmenttel rendelkező cégeknél csak nyolc.

A megbízhatóság azt is jelenti, hogy a női vezetőkkel rendelkező vállalkozásoknak kisebb a bedőlési arányuk (igaz, az igazán magasra törő cégek élén rendszerint férfi menedzsment áll). Az 1 milliárd forint feletti szegmensben már 71% azon cégek aránya, ahol a hölgyek is szerepet kaptak a felső vezetésben. A női felső vezetői átlag életkor a kutatás szerint 49 év, vagyis jellemzően a családanya szerepből visszatérő hölgyek vállalnak és kapnak top menedzsmenti szerepet.

Olvasói sztorik