Gazdaság

Mint kiderült, uniós pénzeket nem lehet magáncélra költeni

lakasvasarlas(210x140).jpg (Array)
lakasvasarlas(210x140).jpg (Array)

Az Európai Unió irányelvei és vonatkozó szabályai nem teszik lehetővé az uniós források magáncélú felhasználását, így uniós támogatásból csak a közösségi tulajdonban lévő intézményeknél valósulhat meg energetikai korszerűsítés, írja a Miniszterelnökség tájékoztatására hivatkozva hétfői számában a Magyar Idők.

A lap idézte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentését – hogy uniós forrásokból nem lesz lakossági energetikai pályázat a 2014-2020-as programozási ciklusban, amit az energetikai szakma értetlenül fogadott.

A lap a Miniszterelnökség tájékoztatására hivatkozva azt írta, a kormány – más tagországokhoz hasonlóan – szerette volna elérni, hogy uniós forrásokból a lakossági energiahatékonysági korszerűsítések is támogatásban részesülhessenek, ezt azonban az EU – ahogy korábban – a 2014-2020-as programozási időszakban sem engedélyezte.

Az elmúlt időszakban megvalósult lakossági energiahatékonysági beruházások költségeit – így a panelprogramét is – a kiotói egyezmény révén rendelkezésre álló, fel nem használt szén-dioxid-kvóták biztosították. Ezek az Otthon melege program keretében lezajlott beruházások azonban korábban sem érintettek uniós forrást, mint ahogyan a nemrégiben lezárult mosógépcsere-program sem – írta a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik