Gazdaság

Brutális recesszióba eshet Brazília

A brazil gazdaság brutális, 3 százalékos csökkenését valószínűsítik az idei évre a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői a világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című kiadvány kedden kiadott soros negyedéves frissítésében.

“Brazíliában gyorsan csökken a befektetők és a fogyasztók bizalma… A visszaesés súlyosabb volt a vártnál, és a nyersanyagok árának csökkenése továbbra is gyengíti a (dél-amerikai) régió más országainak gazdaságát” – mutattak rá az elemzők, akik a jövő évre Brazília bruttó hazai termékének (GDP) enyhébb mértékű, 1 százalékos visszaesését jósolták.  Júliusi előrejelzésében a Nemzetközi Valutaalap az idei évre 1,5, a jövő évre pedig 1,7 százalékos GDP-csökkenést prognosztizált Brazília esetében.

Romló költségvetés, infláció, munkanélküliség

A világ hetedik legnagyobb és egyben Dél-Amerika első számú gazdaságában jelentősen visszaesett a fogyasztás, gyorsuló ütemben romlott a költségvetés helyzete, az infláció erősödött, a munkanélküliségi ráta pedig felszökkent, miközben az országot megrázó korrupciós botrány közepette mélypontra esett a kormány népszerűsége.

Brazíliát telibe találta a kínai gazdasági növekedés lassulása és a nyersanyagárak összeomlása. A dél-amerikai ország nagy nyersanyagexportőr, egyebek között kávébabot, vasércet, szóját, darált és friss húst, dohányleveleket és kukoricát szállít külföldre.

Brazília gazdasága az utóbbi öt évben vagy stagnált vagy enyhén növekedett. A gazdasági helyzet folyamatos romlása, amelyet az erős belpolitikai feszültségek is súlyosbítottak, azt eredményezte, hogy a Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő szeptemberben megvonta a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot az országtól.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik