Gazdaság

Fónagy szerint fontos lenne bekötni a repteret az országos vasúti hálózatba

repuloter(210x140).jpg (Array)
repuloter(210x140).jpg (Array)

Fónagy János államtitkár szerint kiemelten fontos, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér az ország legtöbb pontjáról megbízhatóan megközelíthető legyen, ezért is fontos az országos vasúti hálózatba való bekötése.

Felpörgött az utazás, alkalmazkodni kell hozzá

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az Airport-metropolisz-régió – Gazdaság- és térségfejlesztés a Budapest, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér térségében című pénteki konferencián kifejtette: a gazdasági válság után a vasúti forgalom visszaállt a 2006 előtti szintre, a légi közlekedés pedig négy-hatszoros emelkedést mutat.

Ezért is fontos a légi közlekedés, és ehhez kapcsolódóan a repülőtér és környékének fejlesztése, ebbe kapcsolódik a vasúti kapcsolatok javítása is, amelyet a kormány nevesített is a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklus pályázatai között.

Tervek vannak

Szabó István, a Pest megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a konferenciát szervező klaszter tagjai felismerték: olyan térségről van szó, amely jelentős potenciállal rendelkezik, amit ki kell használni.

Szeneczey Balázs, Budapest főpolgármester-helyettese azt emelte ki, hogy a hosszútávú fejlesztésekben is helyet kapott a repülőtér és a város közötti kapcsolatok fejlesztése, és konkrétumként említette, hogy 2018-ra mintegy 9 milliárd forintból szintbe hozhatják és egymásba nyithatják a jelenleg egymás mellett, elkülönülten futó gyorsforgalmi utat és a Gyömrői utat.

Ughy Attila, Budapest XVIII. kerületének polgármestere azt mondta, az érintett kerületeknek össze kell fésülniük a különféle fejlesztési elképzeléseket, és el kell érniük, hogy ezek az arra legalkalmasabb helyszínen valósuljanak meg. Hozzáfűzte: emellett az együttműködések intézményesítésére van szükség, ezért több kétoldalú megállapodást is kötöttek, áttörést viszont csak a térségi összefogás hozhat.

Vitézy szerint

A repülőtér vasúti kapcsolatának fejlesztéséről Vitézy Dávid közlekedési szakértő elmondta: Bécsben korábban csak a város és a repülőtér közötti vasút működött, amely utasforgalmilag megbukott, ezeket a vonatokat most az ország nyugati feléből érkező vonatok repülőtérre irányításával pótolják. Mint mondta, ebből a példából tanulva Budapesten is egy olyan szárnyvonal kialakítása lehet életképes, amely visszacsatlakozik a fővonalba.

A Budapest Repülőtéri Régió Klaszter megalakulásáról az idén júniusban írt alá szándéknyilatkozatot Budapest XVIII. kerülete, Vecsés, a Budapest Airport, Budapest, Pest megye és a HungaroControl Zrt., hogy a repülőtér és térségének terület-és gazdaságfejlesztését felgyorsítsák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik