Gazdaság

A régió legnagyobb naperőművét építik Pécsett

India építi a legnagyobb naperőművet (napenergia)
India építi a legnagyobb naperőművet (napenergia)
Hét megawatt teljesítményű lesz az új pécsi erőmű, ami Páva Zsolt polgármester szerint tovább zöldíti a várost.

Közép-Európa egyik legnagyobb, 7 megawatt teljesítményű naperőműve épül meg Pécsett, a december közepére megvalósuló beruházás 3,5 milliárd forintba kerül – jelentette be Csizi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön.

A területen 140 ezer négyzetméternyi napelemet helyeznek el, az azok által termelt és a hálózatba táplált áram 1600 négytagú család éves áramigényét fedezi – közölte. Hozzátette, a projekt segíti teljesíteni Magyarország vállalását, hogy 2020-ig a felhasznált energia 15 százalékát napenergiából fedezi, és csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást.

Much együttműködés!

Csizi szerint a Pécsre tervezett naperőmű jó példája az önkormányzat és a kormány kiváló együttműködésének. A kormány olyan települést keresett az építkezéshez, ahol megvan a szükséges méretű terület, már komoly lépéseket tett a környezet védelméért, elkötelezett a megújuló energiák alkalmazásában és nagy tapasztalata van uniós források hatékony felhasználásában.

A politikus elmondta, hogy a fejlesztés az MVM Zrt. beruházásaként európai uniós forrásból, a Pécsi Hőerőmű közelében található 20 hektáros önkormányzati területen valósul meg. Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere azt mondta, a beruházás tovább erősíti Pécs “zöld arculatát”, a környezet védelme, a megújuló energiaforrások használata iránti elkötelezettségét.

Ahol Tubest lerendezték, oda kell naperőmű!

Pécs megfelel ennek, hiszen a tubesi lokátor telepítésének megakadályozásával bizonyította elkötelezettségét a környezet védelme mellett, a városban a távhőt megújuló energiából állítják elő, a szennyvíztelepen épült biogázüzem a vízszolgáltató teljes áramigényét megtermeli, a hulladékkezelés pedig európai szintűvé vált az elmúlt években – sorolta a példákat.

Páva emlékeztetett arra, hogy a város idén megpályázta az “Európa Zöld Fővárosa” címet, és bár nem nyert, sok tapasztalatot szerzett, és a versenyben a jövőben is szeretne részt venni. A város szeretné, ha a következő években saját forrásának bevonásával is újabb naperőmű épülhetne Pécsen – jegyezte meg Páva Zsolt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik