Gazdaság

Rengeteget költöttünk öblítőre, tusfürdőre, papír zsebkendőre, kozmetikumra és WC-tisztítóra

vasarlas-bolt-uzlet-akcio(210x140).jpg (Array)
vasarlas-bolt-uzlet-akcio(210x140).jpg (Array)

A Nielsen kutatása szerint hat százalékkal nőtt a kozmetikumok és a vegyi áruk bolti forgalma.

Az első fél évben hat százalékkal, 170 milliárd forintra nőtt a kozmetikumok és a háztartási vegyi áruk kiskereskedelmi forgalma a tavalyihoz képest, az eladott mennyiség viszont nem változott – derült ki a Nielsen legutóbbi felméréséből, amelyben 70 kategóriát vizsgált a cég.

A piackutató vállalat pénteki tájékoztatása szerint az átlagot jóval meghaladóan, kétszámjegyű mértékben nőttek értékben az öblítők, tusfürdők, papír zsebkendők, dekorkozmetikumok, toalett tisztítók, valamint arc- és szemránckrémek eladásai.

A közlemény idézi Kapronczai Balázst, a Nielsen ügyfélkapcsolati vezetőjét, aki elmondta: öblítőnél főleg a kisebb kiszerelésű termékek okozták a piac bővülését, toalett tisztítónál pedig a WC frissítő blokkok, míg a tusfürdőnél az új illatok generálták a forgalom növekedését.

Minden régióban nőtt a bolti forgalom, átlag feletti bővülést Budapesten és Pest megyében, valamint az északkeleti és a délkeleti megyékben regisztráltak.

Az átlagot meghaladóan a 201-400 négyzetméteres, 51-200 négyzetméteres, valamint a drogériák forgalma nőtt értékben a felmérés szerint. Jelentősen csökkent viszont az 50 négyzetméteres és kisebb boltok bevétele.

A felmérés a Nielsen által végzett kiskereskedelmi kutatások eredményeit összegzi, ami a kereskedelmi láncokból származó elektronikus és a hagyományos kiskereskedelmi egységek adatain alapul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik