Gazdaság

Egy tízessel nőtt az építőipari termelés

raktár (Array)
raktár (Array)

Az építőipar termelése 10,2 százalékkal nőtt júniusban az egy évvel korábbival összehasonlítva. Az épületek építése 5,6, az egyéb építmények építése 14,9 százalékkal nőtt - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanappal kiigazított indexek 0,5 százalékos növekedést mutat.

A júniusi növekedési adat idén eddig a legmagasabb, tavaly október óta először kétszámjegyű, és különösen erős ugrás az előző havi szerény, 1,6 százalékos emelkedés után.

Júniusban az épületek között az ipari épületek építése volt jelentős. Az egyéb építmények építésének növekedése a korábbi hónapokhoz hasonlóan az ország több területén folyó útépítési, vasút-felújítási munkákkal, valamint közműfejlesztésekkel függött össze – közölte a KSH.

Szakértők: csökkenhet az építőipar termelése a második fél évben

Az építőipari vállalkozások szerződésállományának jelentős visszaesése miatt az építőipar termelése várhatóan csökken az év második felében az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint, akik úgy vélik, a helyzeten az uniós pályázatok gyors kiírása segíthetne.

Balatoni András, az ING vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy az ágazat növekedése éves összevetésben továbbra is markáns, de a megrendelésállományok csökkenése miatt nem jók a szektor kilátásai.

Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szintén hangsúlyozta, hogy az új szerződésállomány június végi volumenének 48,5 százalékos elmaradása az egy évvel korábbihoz képest azt jelzi, hogy az év második felében az építőipar teljesítményének mutatói valószínűleg csökkennek majd.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik