Gazdaság

Csúcsra ért az OPEC olajtermelése, ne tankoljon hétfőig

olajfurdo-2(960x640).jpg (Array)
olajfurdo-2(960x640).jpg (Array)

Az OPEC tagországai közül a legnagyobb ütemben Szaúd-Arábia és Irak növelte termelését, míg az Iránra kiszabott nemzetközi szankciók fokozatos feloldása tovább növelheti majd a világpiaci olajkínálatot.

Júliusban tovább növekedett az OPEC olajtermelése, ami arra utal, hogy Szaúd-Arábia és a szervezet többi tagja továbbra is piaci részesedése megvédésére összpontosít, és nem törekszik az olajárak felhajtására.

Az olaj kitermelésének növekedése az olaj árának csökkenésével jár. Ez elsősorban Oroszországnak nagyon kedvezőtlen, amely egy év alatt 4,2 százalékos GDP-csökkenést volt kénytelen elviselni >>

Az olcsóbbodás Magyarországon is érinti. Pár dollárral ezen a héten is lejjebb került az olaj árfolyama, sőt a finomított termékárak is estek. Ráadásul a forint erősödése is az autósok kezére játszott, így hétfőn a Mol az üzemanyagok árának további csökkentése mellett dönthet.

Júliusban a nyersolaj ára további 15 százalékkal csökkent, míg az elmúlt egy év során felére esett.

A Reuters által megkérdezett elemzők szintén arra számítanak, hogy az év végére 60, jövőre 69 dollárra emelkedik majd a kőolaj átlagos hordónkénti világpiaci ára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik